Történetek a Füsti fecskéből III.

2002-ben jelent meg első könyvem a második világháborúban a Keleti-Kárpátokban harcoló magyar királyi honvédség erődítményeiről. Háromévi levéltári kutatás után jártuk végig a Kárpátok vonulatát. Ezeken az utakon szerzett élményeimet összegyűjtöttem és most közreadom.

Székelyföldön hallottam azt a kis történetet, miszerint a székelyek nyelve a legbonyolultabb a világon, mert semmit nem úgy ejtenek ki, mint ahogyan leírják. Például úgy írják le, hogy Topliţa, és úgy ejtik ki, hogy Maroshévíz. Nincs ez másként a Kárpátalján sem. Mielőtt Királymezőre indultunk volna, alaposan tanulmányoztam Kárpátalja térképét.

Fontos volt ez, mert akkoriban sem Google sem pedig GPS nem állt még rendelkezésre. Manapság fiatalok kérik tőlem a GPS koordinátákat. Nehezen hiszik el, hogy akkoriban nem volt GPS. Indulás előtt vettem életem első digitális fényképezőgépét is. 1,4 megapixel volt a felbontása. Akkoriban ez számított a legkorszerűbb gépnek. Ma már nevetségesen kis teljesítményű, de nekem a csodát jelentette, mert így nem kellett színes diára fényképeznem és itthon vesződni az előhívásával. Számomra, a hadtörténész számára, aki nem csak a térben, de az időben is utazott, a térképek igen csak hasznomra voltak.

Egy példa. Királymező környékén több folyó, patak is folyik a hegyek közötti völgyekben. Nem egyszerű megállapítani ezek nevét, mert a helybeliek gyakran mást mondanak ugyanarra a patakra. Nem árt tehát tisztába tenni ezeket, mielőtt keresek valamit, történetesen az Árpád-vonal völgyzárait. A folyók, mielőtt a Tiszát elérnék, többször is nevet váltanak. Királymezőnél Brusztura felől érkező Bruszturenka patak a Taracba ömlik. A Tarac tulajdonképpen csak innen a Tiszáig Tarac, mert Németmokra és Oroszmokra felől Királymezőig tartó szakaszát valójában Mokrankának hívják. Mint ahogyan a Janovec patakocskát is így nevezik az itt lakók, ami Oroszmokránál torkollik a Mokrankába. No, de nem csak a folyóvizekkel van ez így.

A Szovjetunió idejében mindent oroszosítottak az internacionalizmus jegyében. Ha ezt a fajta internacionalizmust megkapartuk egy kicsit, a vörös festék alól azonnal elő bukkant a nagy orosz nacionalizmus. Mindennek orosznak kellett lennie. Így Ruszka–Mokrából orosz Russzkaja Mokra lett, Német–Mokrából pedig mi egyéb lehetett volna, mint Komszomolszk. Komszomolszk 1947-ig Nyimecka–Mokra – Németmokra) volt, 1997-ben ezt a nevet kapta vissza.

Az ukránok is ragaszkodtak a hagyományokhoz Kárpátalján, de a nacionalisták inkább csak a kelet felől jövőkhöz. Hogyan? Nos, a Magyarország felől ezer évig a Kárpátok aljának látott és így is nevezett, zömében ruszinok lakta tájegység, vagyis Kárpátalja kelet felől nézve Kárpátontúli Terület, vagyis oroszul Zakarpatszkaja Oblaszty lett. Most, hogy Ukrajna szerves része lett, azt gondolhatnánk, úgy is tekintenek rá, mint saját területre. Nos ők sem érzik igazán a magukénak, mert ma az ukránok ugyanonnan és ugyanúgy látják, mint 1945-től az oroszok „Zakarpatszka oblaszty, azaz Kárpátontúli terület”. A kárpátljai ruszinok azonban szívesebben emlékeznek a magyar királyságban eltöltött időszakra. Íme egy példa:

„…Mire híre kelt jöttömnek a munkácsi hercegségben, alig lehet elképzelni, hogy milyen igyekezettel és örömmel tódult hozzám a nép. Ezek az emberek gyermekestül, feleségestül jöttek, és messziről meglátva engem térdre ereszkedtek és keresztet vetettek. ...”– írta II. Rákóczi Ferenc emlékirataiban, aki a ruszinokat tartotta „leghűségesebb népének” [gens fidelissima].

Egy alkalommal magam is tapasztalhattam ezt a máig élő történelmi örökséget. A 2001. évi kutatóutam során egy ruszin családnál kértünk és kaptunk szállást, meg vacsorát. Az étkezéskor az asztalfőn volt egy teríték, ahova nem ült senki. Kérdeztük, hogy ez kié? A cáré – volt a válasz. Az orosz cáré? – kérdeztük. Nem. Rákóczié. Ha véletlenül arra járna, tudjon hova leülni – volt a válasz. Tudták, hogy Rákóczi már rég hallott, de az emléke ilyen formában ebben a ruszin családban máig élt.