Történetek a Füsti fecskéből IV. - Vasér völgyi álomutazás 1.

2002-ben jelent meg első könyvem a második világháborúban a Keleti-Kárpátokban harcoló magyar királyi honvédség erődítményeiről. Háromévi levéltári kutatás után jártuk végig a Kárpátok vonulatát. Ezeken az utakon szerzett élményeimet összegyűjtöttem és most közreadom.

2001-ben a Borsai-hágó után a Vasér völgyébe indult kis csapatunk, hogy az itteni erődítések nyomait felkutassa. A jól bevált biztos pontok közül (templom, vagy kocsma) Felsővisón a kocsmát választottuk. Érdeklődtünk, milyen út vezet fel a Vasér folyócska mentén. Semmilyen, - volt a lehangoló válasz. Csak kisvonattal lehet közlekedni, a völgy autóval nem járható. Így másnap korán reggel a felsővisói fatelepen vártuk a kisvonatot, ami innen indult. Szabályos jegyet lehetett venni rá, még kalauza is volt, aki megmutatta a kocsit, amiben utazni fogunk.

Csak egy másod- és egy harmadosztályú vagont vontatott a kis dízelmozdony. No meg megszámlálhatatlan (kb. 40) rönkszállító tengelyt. A harmadosztályt mosolyogva mutatták az utastársak, mert az ki volt égve. Ebben a kocsiban is lehetett ülve utazni, de ülőhely csak a padlón volt.

Hétfő volt, szerencsétlenségünkre. Ekkor szállítják fel a munkásokat és a rönkszállító kocsikat a hegyekbe, aztán ahogy megtelnek, lehozzák őket. A rönkszállító kocsik miatt lassan fogunk menni, mert gyors menetnél leugrálnak a könnyű kocsik a sínről – közölte a kalauz. A 30 kilométeres út közel 6 órán át fog tartani, egyébként csak két óra lenne. Senki nem sietett, errefelé nem ismerik ezt a fogalmat.

Megkezdődött a bevagonírozás. Nemigen raktak se le, se fel semmit, mindössze tankoltak. Ez kétfajta üzemanyagot jelentett. A gázolajat két repedt műanyag vödörben hordták a kismozdonyba, egy része végigcsorgott a földön. Nem először, mert a vödrök útja elég jól át volt itatva gázolajjal, vagy ahogy itt mondják motorinával. Két geológus egyetemista Rostockból elképedve figyelte a tankolást és az egyikük csak ennyit mondott: „Banglades”.

A másik üzemanyag az utazóközönségé volt, a kék szesz az „Alcool Sanitar”, a fakitermelő munkások kedvelt itala. Itt minden e körül forgott. Ez egyébként a kereskedelmi forgalomban kapható, sebfertőtlenítésre alkalmazott 70%-os alkohol. A kék szín különbözteti meg az adóköteles szesztől. Nálunk denaturálják, pontosabban büdösítik, hogy ne igyák meg, mégis megisszák. Ott metilénkék kristállyal színezik. Mivel egészségügyi áru, adótartalma is kevesebb. Ennek köszönheti népszerűségét.

Egy magára valamit is adó favágó nem hígítja, hanem kéken issza meg, aztán leugrik az egyébként lépésben haladó vonatról, nekihasal a pataknak és úgy hígítja a maró, 70% alkohol tartalmú kék szeszt. Mi is vásároltunk a tanszék tagjainak egy fél literes üveggel, mondván, hogy „ruszin unicum”. Megkóstolták az ajándékot, ami után nagy volt a tülekedés az egyetlen csap körül.