anigif

Bejelentkezés
Frissítve: 2017 Sep 22, 17:55

Ma 69 éves Arnold Schwarzenegger

  • Közzétéve Életmód

Schwarzenegger egy kis Graz közeli stájer faluban, Thalban született. Fiatalként Schwarzenegger – apja hatására – több sportot kipróbált, először 1960-ban fogott kezébe súlyzókat, amikor futballedzője csapattársaival együtt a helyi edzőterembe küldte. Arnold 14 évesen a futball helyett testépítéssel kezdett foglalkozni, majd egy grazi edzőtermet látogatott. 

as

Előbb letöltötte egy év kötelező katonai szolgálatát az Osztrák Hadseregben, majd 1965 és 1980 között hétszer elnyerte a Mr. Olympia, és hatszor a Mr. Universe címet. 

Hazájában színészként és sportemberként nagy népszerűségnek örvendett, a grazi sportcsarnok is az ő nevét vette fel. Kaliforniai kormányzóként, Bush politikájának támogatójaként, és főképp a kivégzések kaliforniai engedélyezése miatt ausztriai népszerűsége csökkent.

1968-ban kivándorolt Amerikába. Első filmszerepét az 1969-es Hercules New Yorkban című filmben alakította, partnere Arnold Stang, a híres amerikai komikus volt. Amerikában kiejthetetlen neve és butának tűnő akcentusa még évekig akadályozta a továbblépésben. 1982-ben hozta meg számára a világhírt az első rászabott szerep, a „Conan, a barbár”. Akciófilmjei révén sztárrá vált, később könnyedebb, humorosabb szerepei is népszerűvé tették. Felesége Maria Shriver, John F. Kennedy egykori amerikai elnök unokahúga, négy gyermekük van.

2011 májusában nyilvánosságra került, hogy Schwarzeneggernek van egy 10 éves, házasságon kívül született gyereke, az egyik korábbi házvezetőnőjüktől. Valószínűleg ez áll a hátterében annak, hogy a házaspár röviddel azután különvált. Gyerekei részben kibékültek vele, de az asszony beadta a válókeresetet.