Bejelentkezés
Frissítve: 2024 May 6, 20:41

Táncházat tartottak Nyírmadán

  • Közzétéve Helyi hírek

Hagyományteremtő céllal a Nyírmadai Könyvtár és Művelődési Központ, valamint a Mi Kis Falunk Egyesület szervezésében Táncházat tartottak vasárnap délután a helyi Tájház udvarán.

mada1

A több nemzetközi rangos hely és zenei nívó díjas Bürkös zenekar élő muzsikálásával megtartott rendezvényen és a nyíregyházi Művészeti Szakközépiskola volt néptáncosai mutatták meg a lépéseket a nyírmadaiaknak, akik sokan hagyományos, a Nyírségre jellemző népviseletben jelentek meg.

mada2

A tájház udvarán található kemence előtt kialakított tánctéren sokan próbálták ki tudásukat, a tánctanárok az ország különböző tájegységeire jellemző lépésekre tanították meg az erre vállalkozókat.

A rendezvényünk sikeresnek mondható- mondta el Varga Zsolt szervező -végre sikerült egy olyan táncházat létrehozni városunkban, amelyre van igény az itt lakók körében. Külön öröm számomra,  hogy bár sokan jöttel el, a rendezvényünknek sikerült megtartani a családias hangulatát.

mada3

A résztvevők és vendégek részére a rendezvény ideje alatt zsíros deszkát (hagymával) és házi készítésű szörpöt kínáltak a szervezők.

Reklám: Tünde Esküvői Ruhaszalon az Univerzum Üzeltházban - Kattintson a képre!

tunde eskuvoi ruhak

 

336x280