Koccanás a viharban Fehérgyarmaton - pénzbüntetésre ítélnék a cserbenhagyót
- Írta: szon.hu
- Közzétéve Helyi hírek
A Nyíregyházi Járási Ügyészség vádiratának lényege szerint az idén július 23-án éjjel viharos idő volt Fehérgyarmaton: erősen fújt a szél, faágak estek az útra, rosszak voltak a látási viszonyok.
A viharos idő miatt a közvilágítás is szünetelt, áramkimaradás volt a településen. Ekkor haladt a 21 éves vádlott gépkocsijával a város egyik utcájában. Előtte haladt egy másik személygépkocsi, egy utassal.
A vétlen autós kissé beljebb húzódott az út szélétől, viszont a rossz látási és időjárási viszonyok miatt csak 30 km/h sebességgel haladt. A vádlott utolérte, és szabálytalanul, jobbról kezdte megelőzni, s közben nekiütközött. Hallotta, hogy koppant a két jármű, ennek ellenére megállás nélkül továbbhajtott, nem győződött meg arról, hogy bárki megsérült-e a balesetben.
A rendőrök a lakásán fogták el a vádlottat, aki beismerő vallomást tett. Az ügyészség azt indítványozta a vádiratban, hogy pénzbüntetésre ítélje a bíróság a cserbenhagyót, valamint tiltsa el a járművezetéstől is. Az ügyben a Fehérgyarmati Járásbíróság hoz majd ítéletet – tájékoztatta a szon.hu-t dr. Szilágyi László sajtószóvivő.