Bejelentkezés
Frissítve: 2024 May 6, 7:35

Még csak 16, de már a felnőttek között rúgja a gólokat

  • Közzétéve Sport hírek

Második évadát kezdhette meg a felnőttek között a Dombrád 16 éves labdarúgója Hoksz Máté. Igaz a bemutatkozása az előző évadban a bajnokság felfüggesztése miatt nyúlfarknyira sikerült, összesen 2 mérkőzésen léphetett pályára, de már az első, Ópályi elleni meccsén góllal mutatkozott be a "nagyok" között.

Hoksz MateHoksz Máté (jobbra)

Máté jelenleg Dombrádon ingázik az U19 és a felnőtt csapat között, de mindkét csapatban letette már a névjegyét.

A fiatalok között ötször lépett pályára, ebből öt gól született, míg a felnőttek között a múlt héten Nyírkarásznál biztosította be a három bajnoki pontot Dombrádnak, és vasárnap Gergelyiugornya ellen szépítő góllal sikerült megrezegtetni a hálót.

Mátét még tavasszal a szabolcsfociinfo.hu kérdezte:

Úgy gondolom. ami tőlem telt, eddig megtettem az egyesület érdekében – magyarázta Hoksz Máté, a Tisza-partiak ifjú támadója. – Korábban volt lehetőségem néhány akadémián próbajátékokon részt venni, de a szülőföld mindig hazahúzott. Két szezonnal ezelőtt, tizennégy évesen már a felnőttcsapattal készültem, fájt a szívem, mert akkor még nem mutathattam meg magam, hogy mit érek. Most eljött az én időm, hogy pályára léphessek a „nagyok” között. Örültem, hogy az első tavaszi bajnoki mérkőzésen már számítottak rám, próbáltam bizonyítani, hogy van helyem a csapatban.

Tavasszal az akkor lendületben lévő ifjú csatár balszerencsének élte meg, hogy a bajnokságot áprilisban felfüggesztették, de ez is eltelt és hogy már ötször léphetett kezdőként pályára a felnőtt bajnokságban, valamint gólokat is rúghatott Dombrádnak, feledtet minden kényszerű pihenőt. 

 

Reklám: Tünde Esküvői Ruhaszalon az Univerzum Üzeltházban - Kattintson a képre!

tunde eskuvoi ruhak

 

336x280