A "tépettarcú" ember - 9. rész - Erzsike, az önfeláldozó feleség családja

Ez a kis történet olyan emberről szól, akinek a Don-kanyarban az arca roncsolódott, mindkét lábát amputálták, háborús sérüléseit egész életében viselte, mégsem mondható szerencsétlennek.

…Már csaknem egy éve feküdt Miklós a Jurányi utcai Vöröskeresztes Hadikórházban, amikor nagy változás következett be az életében. 1943 decemberében egy gyászruhás fiatal lány kereste fel a kórház parancsnokát, Lunz Károly orvos ezredest, akinek röviden előadta, hogy vőlegénye elesett a fronton fél évvel ezelőtt, és ő akkor megfogadta, olyan emberhez megy feleségül, aki a harctéren súlyosan megsebesült és akit egész életében ápolni fog. - Ő volt Erzsike

Krajnyák János riportjából: „…Én tudom mi az a háború — veszi át a szót Molnár bácsi — hiszen én is résztvettem az első-világháborúban…”

Az apa, Molnár Ferenc első világháborús szolgálatáról egyelőre nem tudunk semmit. Mivel urasági kocsis volt, a lovakhoz értett, ezért valószínűleg az ellátó szolgálatnál teljesített szolgálatot. (A fotó csak illusztráció). A családról Erzsike születési anyakönyvi bejegyzése árul el információkat. Eszerint Erzsike Tiszaburán született 1910. április 1-én és római katolikusként anyakönyvezték április 12-én. A család ekkor még Tiszaburán lakott. Édesapja Molnár Ferenc római katolikus, 27 éves, édesanyja tiszaburai illetőségű, római katolikus Garai Katalin, akiről csak annyit tudunk, hogy Erzsike születésekor 21 éves volt.

Nem tudjuk, hogy a család mikor és milyen okból költözött Budapestre a II. kerület Görgey Artúr utca 14. számú ház valamelyik lakásába. A Görgey Artúr utca már 1718-ban létezett, akkor Johannes Gasse [János utca] volt a hivatalos neve. 1874-től lett Szegényház és 1935-től Görgey Artúr utca, 1951-től Varsányi Irén [1880 – 1932 színésznő] utca és ma is az. 1914-ben a Szegényház utca 14. számú házban még biztos, hogy nem laktak Molnárék, de már Tiszaburán sem. Így marad Dombóvár.

A Molnár család 1910 és 1914 között költözhetett Tiszaburáról Dombóvárra, majd valamikor a két világháború között Budapestre. Erzsike öccse, József 1915. január 20-án még Dombóváron született. Molnár Ferenc róla mondja az újságírónak, hogy: „…ennek a háborúnak az oltárán is hoztam áldozatot. A fiam oda van, nem tudjuk még meghalt-e vagy csak fogoly, hivatalos értesítést ugyan már kaptunk a haláláról, de jönnek olyan ismerősök, akik azt állítják, hogy a fiam él, csak kórházban volt, amikor elfogták…”

A szolgálati kartonján az szerepel, hogy az I. (budapesti) légvédelmi tüzér osztály szakaszvezetője, címzetes őrmester. Ám ez csak a békehadrendre vonatkozik, az osztály egésze nem volt a Donnál, csak egy ütegét 9 löveggel mozgósították és sorolták a szombathelyi III. hadtest állományába.

A kitüntetés a „Magyar Vitézségi Érem bronz fokozata.” Ezt a legénységi állományú katonák kapták valamilyen hősies cselekedetért, sajnos a felterjesztés nincs meg, csak az adományozásról szóló parancs, így nem tudjuk miért kapta Molnár József szakaszvezető, címzetes őrmester. Mivel szakaszvezetőként címzetes őrmester volt, azaz tiszthelyettesi beosztásban, tehát légvédelmi szakaszparancsnoki beosztást töltött be, három löveg parancsnoka volt.

Ő 1942 szeptember közepén sebesült meg, valószínűleg repülőtámadás elhárítása közben és a kórházba szállítás alatt a súlyos sebesülésébe bele is halt. A repülők (2. szovjet légihadsereg) elsőként a magyar légvédelem kiiktatására törekedtek, mert addig nem dobhattak bombát. Légvédelmi ütege a III. hadtest parancsnokságot oltalmazhatta Szemigyeszjatszkojén. Itt sebesülhetett meg, innen szállíthatták a III. hadtest kórházába Szinyije-Lipjagi központjába. Mivel ekkor már nem élt, a kórház melletti temetőben hantolhatták el.

A családot a haláleset után szokás szerint az alakulat tábori lelkésze értesíthette, kis stencilezett nyomtatványon amit a lelkész kézzel töltött ki, és postázta a személyi kartonon megadott címre. A család információi szerint fiúk bajtársai látták, hogy kórházba vitték, akkor még élt, ráadásul a lelkész levele nem számított hivatalos értesítésnek.

Sajnos, Szinyije-Lipjagi központjában lévő temetőt sok más temetővel együtt a szovjet időkben eltüntették. Számukra a halott ellenség is ellenség volt. Ezért hozott létre a Hadtörténeti Intézet és Múzeum egy központi temetőt Rudkinoban 2003-ban, ahol 27 ezer magyar katona földi maradványait gyűjtötték össze. Itt egy márványtáblán Molnár József szakaszvezető neve is szerepel. Erzsikének így nem csak férje, a tépett arcú ember, de testvére is a háború áldozata lett. Míg Horváth Miklós életben maradt, Molnár József hősi halált halt.

Vége