Bejelentkezés
Frissítve: 2024 Apr 19, 21:29

Százharminccal csapta el az őzet az M3-as autópályán

  • Közzétéve Helyi hírek

Esélye sem volt lelassítani, és elkerülni az ütközést Piószegi László fehérgyarmati zöldségesnek, aki elé kedd hajnalban 130-as tempónál ugrott egy őz az M3-as autópályán Ófehértó térségében.

őzike15

Mint minden reggel, kedden is korán, hajnal 2-kor indult útnak Piószegi László, hogy nyitásra a fehérgyarmati üzletében a vásárlóinak friss zöldséget és gyümölcsöt tudjon biztosítani. 

Mindig körültekintéssel vezetek, amíg nem érek fel az autópályára, általában éjszaka indulok a nyíregyházi nagybani piacra, hogy reggelre hazaérjek Fehérgyarmatra - mondta el László, aki Jármi után Őrnél hajtott fel a sztrádára. Amíg nem érek fel az M3-asra rengeteg vadat látok, így nem száguldozok. Az autópályán viszont eddig biztonságban éreztem magam, ahogy felhajtottam 130-as tempóra váltottam. 

Az ófehértói letérő után hajnal háromkor ugrott elém egy őz, esélyem sem volt sem lelassítani, sem megállni hogy elkerüljem a becsapódását, az egész egy pillanat műve volt.

őzike11

A baleset következtében széttört a lökhárítóm és megsérült a hűtőrendszer is, így a kisteherautóm üzemképtelenné vált. Az őz sem maradt életben, szinte kettészakadt szerencsétlen állat - mondta el Piószegi László. 

A fehérgyarmati zöldséges kisbuszához autómentőt kellett hívni, az ütközéskor a gépjárműben több százezer forintos kár keletkezett.

őzike14őzike12őzike13

 

Reklám: Tünde Esküvői Ruhaszalon az Univerzum Üzeltházban - Kattintson a képre!

tunde eskuvoi ruhak

 

336x280