Bejelentkezés
Frissítve: 2024 May 11, 10:26

Vádemelés a tavaly nyáron Ajaknál történt halálos baleset miatt

A Nyíregyházi Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat azzal a 64 éves nővel szemben, aki 2021 nyarán figyelmetlenül hajtott át a 4-es számú főúton, és eközben összeütközött egy szabályosan közlekedő autóssal.

ajak2fotó: Móricz Csaba/frissmedia

A vádirati tényállás szerint 2021. július 20-án a reggeli órákban a nő személygépkocsival közlekedett Ajak felől Rétközberencs irányába. A gépjármű jobb első ülésén a vádlott férje utazott.

Amikor a nő a 4-es számú főút és Ajak, Vasút út kereszteződéséhez érkezett az „Állj! Elsőbbségadás kötelező” közúti jelzőtáblánál megállt, azonban nem észlelte a neki jobbról a védett főútvonalon közlekedő személygépkocsit, ezért a kereszteződésbe hajtott. A vétlen sofőr észlelve a vádlott cselekményét vészfékezett és jobbra kormányzott, azonban az ütközést nem tudta elkerülni.

Az ütközés során a vádlott férje olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy egy hét elteltével a kórházban elhalálozott. 

A balesetben a vádlott életveszélyes, míg a vétlen sofőr könnyű sérüléseket szenvedett.

Az ügyészség vádiratában azt indítványozta, hogy a nőt a bíróság végrehajtásában felfüggesztett fogházbüntetésre ítélje, és tiltsa el a közúti járművezetéstől - közölte a Nyíregyházi Törvényszék.

 

Reklám: Tünde Esküvői Ruhaszalon az Univerzum Üzeltházban - Kattintson a képre!

tunde eskuvoi ruhak

 

336x280