Vásárosnamény siker az 50. Országos Elsősegélynyújtó Verseny megyei döntőjében
- Írta: Kántor Tímea
- Közzétéve Helyi hírek
A Magyar Vöröskereszt az idén 50. alkalommal rendezi meg a felmenő rendszerű Országos Elsősegélynyújtó Versenyét. Ezen a versenyen három kategóriában – gyerek, ifjúsági, és felnőtt – mérik össze tudásukat a laikus elsősegélynyújtók.
Az idén Vásárosnaményt az Eötvös József Általános Iskola tanulói képviselték. A fiatalok nagy szorgalommal, és kitartással tanultak, gyakoroltak a szabadidejükben, hogy helyt tudjanak állni a versenyen.
Az Elsősegélynyújtó Verseny megyei döntőjének 2022. május 14-én Nyíregyházán a Zay Anna Technikum és Kollégium adott helyet. A részvevőknek egy szakmai teszt kitöltésével, és négy kárhelyen lévő sérültek, betegek ellátásával kellett tudásukról számot adni. A kárhelyeken találkoztak motoros baleset sérültjeivel, gerincsérültekkel, égési sérülttel, de be kellett mutatniuk egy covid fertőzött beteg újraélesztését is.
Az Eötvös József Általános Iskola csapata kiemelkedő teljesítménnyel a gyerek kategóriában első helyen végzett, így ők fogják képviselni Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét ebben a kategóriában a Budapesten megrendezésre kerülő országos döntőben.