Gál Erika, „Az év Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei önkéntese” díj kitüntetettje

A Hierotheosz harmadik alkalommal adja át „Az év Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei önkéntese” elismeréseket azoknak, akik kiemelkedően sokat tettek a környezetükért és a háború elől hazánkba menekülőkért. 

fotó: Dr Tilki Attila

Az elismeréseket barabási Gál Erika, az olcsvai Jelenlét Pont munkatársa mellet még ketten, Jonas Bernadett Mercedes, a szatmárnémeti Magyar Ifjúsági Kezdeményezés alelnöke és Lőrincz Péter, a máriapócsi Mária Könnyei Karitászcsoport vezetője vehette át.

fotó: Sipeki Péter/szon.hu

Erika kárpátaljai származású, 2010 óta él Barabáson családjával, három gyerek édesanyja. Beilleszkedve azonnal kivette a részét a helyi civil életből, több rendezvényen segédkezett, a helyi polgárőr szervezet oszlopos tagja.

Az ukrán–orosz háború kitörésének kezdetétől részt vett a menekültek fogadásában, ellátásában. Gondoskodott az érkezők fogadásáról, elhelyezéséről, étkeztetéséről és aktívan közreműködött több országos civil szervezettel az összefogás támogatása érdekében. Munkájával segítette, hogy a háború miatt menekülni kényszerülő, otthonukat elvesztett családok szálláshoz és fuvarhoz jussanak, segítette az adománygyűjtést, valamint eljuttatni a segélycsomagokat a megfelelő helyekre.

Óriási megtiszteltetés volt számomra, hogy Dr Tilki Attila ajánlására megkaphattam ezt az elismerést, de úgy érzem, rajtam keresztül minden önkéntes, minden segítő, szabadidejét és sokszor a családi életét beáldozó embert díjaztak - mondta el Gál Erika.

Minket Barabásban sokként ért a háború kitörése, és már aznap szembesültünk a menekültek áradatával. Szinte az első pillanatokban, már február 24-én délután kialakítottuk a segítőpontot Barabás kultúrházában, igaz először még főleg székek álltak a rendelkezésünkre, de arra jó volt, hogy a főleg gyalogosan érkező menekülők beüljenek egy forró teára, megvárják az értük érkező rokonokat.

A háború elől menekülők száma napról napra nőtt, és ugyanígy nőtt a segítőpontokon és a határon tevékenykedő önkéntesek száma is. A helyi asszonyok jóvoltából százszámra készültek a szendvicsek, amelyek nem csak a segítőpontokon lettek kiosztva, rengeteg került ki a határátkelőhelyeken papírjaikra váró menekültekhez is. Csak dicsérni tudom polgárőr társaimat a helytállásukért ebben az időszakban - emlékezett vissza a kitüntetett.

Az információkat első kézből kaptam társamtól Daróczi Gábor polgármestertől, így valamennyire előre tudhattuk mi várható a településen, mire kell a továbbiakban felkészülnünk.

Folyamatos munkát hozott már a Katolikus Caritas bekapcsolódása után is a segítőpontok tisztán tartása, folyamatos fertőtlenítése a várakozóhelyiségeknek és a mosdóknak, és miközben a polgárőreink a község biztonságára is vigyáztak, szolgálatot adta a határátkelőn is. Óriási szükség volt tolmácsra, az első időszakban a környékbeli falvak tanárai segítettek nekünk, de sokan voltak olyanok, akik "csak úgy" beálltak segíteni, mert tudtak oroszul vagy ukránul.

Az első időkben környékbeli települések kisbuszaival vállalták az emberek elszállítását a záhonyi vonatokhoz, a buszok sofőrjei éjjel-nappal dolgoztak, hogy minél többen feljussanak a budapesti gyűjtőponthoz. 

Hogy miért mondom én el mindezt, és elnézést ha bárkinek a munkáját kihagytam! Ha ez az elismerés egy hatalmas mézeskalács lenne, szívem szerint több ezer darabra törném, és mindenkinek juttatnék belőle az egész határszakaszon Záhonytól Tiszabecsig, mert ez az elismerés mindenkinek szól, aki bármit is tett azért, hogy a háború elől menekülők biztonságba érezzék magukat Magyarországon.