Túl a 300 disznón a beregi vadász

Csarodán a Lukovics-erdő közelében helyezkedtünk el. Én természetesen az erdei lesemre ültem fel. Alig raktam ki a cuccaimat a hátizsákból, amikor egy dámtarvadcsapat jelent meg oldalról. Célozgattam, de mégsem lőttem, mert disznót vártam - mesélte a szon.hu-nak Vári István beregi vadász.

– Az eső szép csendesen esett, a dámok jöttek-mentek, de megfogadtam, csak vaddisznóra lövök. Már harmadik órája fagyoskodtam, amikor ismét egy dámcsapat érkezett. Valamennyien tarvadak voltak, de ilyenkor már nem lövöm őket, mert már a bírálatuk sem biztonságos. Na, és a fogadalmam! Egyszer csak – mintha a hetedik érzékszervem vezérelte volna – benéztem a szóróra. A szóró tele volt disznóval, még az erdő szélén is ácsingóztak néhányan. Minden nesz nélkül csak simán betoppantak. 

Megadták a végtisztességet 

– Kicsit várnom kellett a lövéssel. A szél jó irányból fújt, a disznók nyugodtan falatozgattak, s lassan én is megnyugodtam. A kondában 5-6 nagyobb koca és több süldő serénykedett a szórón. Kerestem a kant, de az most máshol udvarolhatott. Egy kisebb kocát kiválasztottam, és útjára engedtem a 30-06-os mordályom lövedékét, s az én nagyra becsült vadam egyetlen lépés nélkül elfeküdt a szórón. Hamarosan megérkeztek barátaim is. Csaba elkészítette a töreteket, és meghatódva adtuk meg az elejtett vadamnak az ilyenkor kijáró végtisztességet – tette hozzá befejezésül Vári István.

A teljes történetet elolvashatja itt: szon.hu