Bejelentkezés
Frissítve: 2024 May 12, 21:23

Besis ballagás: ének az esőben

  • Közzétéve Helyi hírek

Bizony még az időjárás is „el-elérzékenyült” az elmúlt héten pénteken a kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium ballagásán, ahol nemcsak a szülők és nagyszülők potyogtatták örömkönnyeiket. A könnycseppekre a zsebkendők, az esőcseppekre pedig az esernyők jelentettek gyógyírt.

A

A hagyományosan az iskolai sportpályán tartott nagyszabású ceremónián nemzeti imánk után Bíró Gábor igazgató köszöntötte nagy ívű beszéddel a hét végzős osztály diákjait és az osztályfőnököket. Az iskolától búcsúzó diákok nevében Cseke Zsófia (13.a) szavalattal, Czinege Henrietta (13.a), Dajka Lilla (12.e) és Filep Patrik (12.e) pedig énekszámmal köszönt el az alma matertől. A végzősök elköszönő gondolatait Sárosy Letícia (12.c) öntötte formába és tolmácsolta a népes publikumnak. Az iskolazászlóra a Metz Gréta (13.a) által elmondott bölcs szavak kíséretében került fel a hét új szalag. Az ünnepség keretében adta át az intézmény direktora a Bessenyei-emlékplaketteket.

c

Emlékplakettes tanárnő

A tanári elismerést idén dr. Sásné Naményi Emese érdemelte ki.

A tanárnő 1984. augusztusától magyar nyelv és irodalom, orosz nyelv szakos, szakvizsgázott pedagógusként mély hivatástudattal és alapossággal végzi munkáját. Biztos alapokon nyugvó szakmai tudása mellett empatikus személyiség, közösségünk tevékeny tagja. Emberi kapcsolatait tanítványai és kollégái felé is támogató magatartás jellemzi. Munkáját minden téren teljes odaadással végzi: a hátrányos helyzetű és különböző okokból tanulási nehézségekkel küzdő tanulók felzárkóztatásával töretlen energiával foglalkozik.

D

Rendkívüli érzékenységgel azonosítja és gondozza, fejleszti a novella- illetve esszéírásban tehetségesnek mutatkozó tanulókat. Az Arany János Tehetséggondozó Programban tanuló diákok felkészítésével 15 éve foglalkozik, tanórán kívül is segíti a tehetséges diákok fejlődését. Diákjaival az Édes Anyanyelvünk, az Országos Novellaíró Pályázat, az AJTP Országos Irodalmi Verseny, A szülőföldem szép határa, az Aranytoll Országos Helyesírási Verseny, az Országos Irodalmi Verseny, a „Mi vagyunk Európa” novellaíró verseny, az Országos Tömörkény István Alkotói Pályázat, az Arany János Tehetséggondozó Program Országos Művészeti Fesztivál megmérettetésein rendre dobogós helyezéseket ért el.

E

Ez idáig hét osztály vezetését látta el. Az Országos Kompetenciamérés iskolai koordinátora, alkotótevékenységet is folytat: a Nyíregyháza könyve antológiában publikált. Nyitott az új módszerek megismerésére, bevezetésére, gyakorlati alkalmazására. Tanulásmódszertan, drámaelmélet témakörben vett rész szakmai képzésekben, ezen felül emelt szintű érettségi vizsgáztatói, érettségi elnöki képesítést szerzett. A tehetségek felismerésében kimagasló érzékkel, gondozásukban igen magas szintű szakmai alapossággal vesz részt.

F

A diák-díjazottak

A diákok közül Berencsi Tímea a 12.e osztályának reál tagozatos tanulója vehetett át plakettet.

Társai közül akaraterejével és példaértékű szorgalmával tűnik ki. Kitartó munkája révén a legkiemelkedőbb eredményeket a karate sportágban érte el, melyek nemcsak iskolai és városi szinten, hanem országosan és a nemzetközi mezőnyben is figyelemre méltóak. Számtalan magyar bajnoki, és diákolimpiai érem büszke tulajdonosa. Több alkalommal résztvevője és nyertese volt nemzetközi versenyeknek, európai és világkupáknak

Fáradhatatlan, kitartó munkájának köszönhetően tavaly elérte élete eddigi legjelentősebb versenyeredményét, Kaunasban a karate Európa-bajnokságon formagyakorlatban bajnok, küzdelemben ezüstérmes lett. Ezzel a magyar válogatott legeredményesebb versenyzője kitüntető címet is elnyerte. Kivételesen ritka teljesítmény, ha egy versenyző küzdelemben és formagyakorlatban is képes jó eredményeket elérni. Nagy esélye van annak, hogy a tavalyi kiváló eredményeit 2016-ban meg tudja ismételni, mivel ebben az évben a felnőtt női kataban indult utolsó éves juniorként a Felnőtt Magyar Bajnokságon, ahol 2. helyezést ért el, mellyel kvalifikálta magát a grúziai felnőtt Európa Bajnokságra. Ezen kívül a juniorok között is megszerezte az EB kvótát.

G

Amellett, hogy hétvégenként edzőtáborban készül a megmérettetésekre, iskolai munkáját példaértékűen végzi. Résztvevője volt az Irinyi János kémia, a Béres József, a Kitaibel Pál, az Árokszállásy biológia versenyeknek, de a „Mi vagyunk Európa” földrajz versenyen is becsülettel helyt állt. Kiemelkedő tanulmányi eredménye hozzájárult ahhoz, hogy elnyerje az Emberi Erőforrások Minisztériuma által adományozott, Magyarország Jó tanuló - jó sportolója országos díjat.  Mindenképpen szakít időt másik kedves elfoglaltságára, a táncra is. Csapatával ott is kiváló versenyeredményei vannak, rendre területi és megyei arany minősítéseket szereznek. Legutóbb idén márciusban arany minősítést kaptak a Magyar Látványtánc Sportszövetség területi bajnokságán.

szobor

Ugyancsak emlékplakettet kapott Csubák Ramóna, a 12. e osztály reál tagozatos tanulója.

Kíváncsiságának, kitartásának és szorgalmának köszönhetően számos eredményt ért el megyei, országos és nemzetközi szinten egyaránt a természettudományok terén.

A Kutató Diákok Mozgalmába 2013-ban kapcsolódott be. Kutatásai során különböző hóvirág-fajok szövettenyésztésével foglalkozott, jelenleg gyógyászati hatóanyagaik mennyiségi analízisével foglalkozik. Kísérleteit az iskola laboratóriumában és a Debreceni Egyetem Növénytani Tanszékén végezte. Az ELTE-n meghirdetett Ifjú Kutatók Nemzetközi Konferenciájának hazai válogató versenyén szerepelt magyar és angol nyelven a „Hóvirág és vetővirág szövettenyészetek és a kiindulási növények enzimmintázatainak összehasonlító vizsgálata” című pályamunkájával. Első helyezést ért el, így ő képviselhette Magyarországot Ismyrben az International Conference of Young Scientists nemzetközi konferencián.

13086903 1117398234977211 1332666256745454486 o

Kutatásaival több más hazai eredményt is elért. A XV. Tudományos Diákköri Országos Konferencián különdíjat kapott, a KutDiák Tudományos Esszépályázaton első díjas, a Tudományos Poszterversenyen országos 3. helyezést ért el. Kutatómunkáját nagy precizitással és kitartással végzi. Jó szervezőképességű, kommunikatív diák, ennek eredményeképpen 2015 szeptemberétől a Kárpát-medencei Kutató Diák Mozgalom Élet- és Környezettudomány Tagozatának vezetője. Adatbázist kezel, a diákok szekcióbeosztását készíti, Mosonmagyaróváron a tematikus konferencia egyik főszervezője, a szolnoki országos verseny egyik koordinátora, nyári kutatótáborokat szervez.

13087441 1117383144978720 163589643608960634 n

Gimnáziumi tanulmányai során a versenyekre való folyamatos készülés mellett is végig kitűnő volt, félévenként nevelőtestületi dicséretekben részesült. Felsőfokú angol nyelvvizsgát szerzett. Eredményeket ért el az Integrált Természettudományos Versenyen, a Curie, az Irinyi János versenyeken, a Kitaibel Pál és Árokszállási biológia versenyeken. A MOL Tehetségtámogató Program 2015. évi nyertese a tudomány területen.

13087693 1117392511644450 7933232683501523056 n

Osztálytársai között népszerű, segítőkész, lelkes, kezdeményező és barátságos. A rá bízott feladatokat pontosan, precízen, időre elvégzi. A közösségi munkát sem hanyagolja el, az iskolai DÖK elnökhelyettesi feladatát látta el. Szeret olvasni, utazni, általános iskolás kora óta táncol. A Piruett Táncegyesületnél 2015-ben a csoport legjobb táncosa díjat nyerte el, 2013-ban pedig a Szabolcs alapfokú táncegyesületnél a megyei táncverseny 2. díjasa lett. A Doktorock színtársulat tagja.

13100783 1117383941645307 7781927291879351715 n

A két ifjú hölgy mellett Virga Ákos, a gimnázium emelt szintű matematika osztályának tanulója is kiérdemelte a rangos elismerést.

A kiváló képességű, rendkívül tehetséges, sokoldalú fiatal tanulmányi és sportversenyeken elért eredményeivel az iskola büszkesége. A négy évig kitűnő tanuló sokirányú érdeklődéséhez céltudatosság, akaraterő, kitartás és szorgalom párosul. Logikája, kreativitása, problémamegoldó képessége magasan kiemelik őt társai közül. Példamutató kötelességteljesítéséért, szaktárgyi dicséreteiért, magatartásáért, versenyeredményeiért a nevelőtestület minden tanévben dicséretben részesítette. A több területen is tehetséges ifjú az iskola nyújtotta, illetve koordinálta tehetséggondozó órákon gazdagítja tudását.

13102645 1117379781645723 5210404854465514623 n

Fontos számára a természet- és a környezetvédelem. Ennek kapcsán 2013-ban csatlakozott a Kutató Diákok Mozgalmához. Kutatásait a Debreceni Egyetemen végzi, témája a szürkevizek környezethatékony újrahasznosítása és kezelése. Témájával számos hazai és nemzetközi eredményt ért el.

A kiváló kommunikációs képességű diák több alkalommal tartott előadást magyar és angol nyelven például az országos Tudományos Diákköri Konferencián. Felsőfokú komplex angol nyelvvizsgával rendelkezik. Angol nyelvtudását, számítástechnikai ismereteit is jól hasznosítva a legkreatívabb előadó díjat nyerte el Oroszországban, Hanti-Manszijszkban rendezett UNESCO VIII. Társult Iskolák Nemzetközi konferenciáján. Jelenleg agydaganatokban szerepet játszó gliómák géntechnológiai kezelésével foglalkozik. A természettudományok terén elért sikereivel elnyerte a Nemzeti Tehetség Program egyedi fejlesztést szolgáló ösztöníját 2016-ban.

13102861 1117383984978636 1286380514082690068 n

Általános iskolából hozta magával az aktív sport iránti elkötelezettségét. Tehetségére korán felfigyeltek. Az MB II- es KKC Junior kézilabdacsapat és a felnőtt csapat eredményes játékosa volt 2016-ig. Az iskolai kézilabda-, futball-, atlétikacsapat kiválósága. Számos diákolimpiai eredménnyel gazdagította a gimnázium éremtáblázatát. A kitűnő tanuló, tehetséges sportoló 2015-ben elnyerte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye „Jó tanuló - jó sportoló” kitüntetését.

13103382 1117383184978716 8907705546689651922 n

Nevelőtestületi dicséretek 

A ballagáson a Vértesi Géza Matematikai díj 1., 2. és 3. helyezéséért járó díjakat három 12. d-s diák, nevezetesen  Papp Gergely, Tóth Alida Bianka, illetőleg Eszenyi Gréta vehették át. A 2016-os Béres-díjat Filep Patrik és Zsenyei Roland érdemelte ki. A legeredményesebb OKTV versenyeredményéért Pavlovics Zsófia részesült elismerésben.

Végezetül egy beszédes adat arra nézvést, illetve annak érzékeltetésére, hogy a patinás kisvárdai középiskola egyik nemes tradíciója, hogy megbecsüli tehetségeit.

A végzős diákok közül nevelőtestületi dicséretben kevés híján negyvenen(!) részesültek. A nevelőtestületi elismerést kapott diákok névsorát az iskola honlapján tanulmányozhatják az érdeklődők.

Kovács Bertalan

13076882 1117384138311954 7635285246177345597 n13123005 1116989755018059 7022493083311195602 o13131060 1117396651644036 1753739461079784495 o13133226 1117392754977759 4663212331657376653 n13139000 1117379764979058 8447646658866895231 n13147333 1117394778310890 785889666801788235 o

Reklám: Tünde Esküvői Ruhaszalon az Univerzum Üzeltházban - Kattintson a képre!

tunde eskuvoi ruhak

 

336x280