Bejelentkezés
Frissítve: 2024 May 5, 6:53

Mi az a Gondosóra program? Kik igényelhetik?

A Gondosóra program Magyarország Kormánya által elindított ingyenesen igénybe vehető, 65 év felett alanyi jogon hozzáférhető jóléti szolgáltatás, amelynek célja, hogy az idősek szükség esetén egyetlen gombnyomással jelezni tudják segítségkérési szándékukat.

seniorselfi

A Gondosóra program, egy 0–24 órás Diszpécserszolgálat és a kontaktszemélyek (családtag, szomszéd, vagy barát, vagy akár opcionálisan szociális gondozó) bevonásával működő, Európában egyedülálló program. Mérföldkőnek és jelentős támogatásnak számít az idősgondozás területén: nagy segítséget jelent nemcsak azoknak, akik használják az eszközt, hanem biztonságot és megnyugvást nyújt a felhasználó családjának, szeretteinek, hozzátartozóinak is, tudva, hogy a segítség és a biztonság egy gombnyomásra elérhető.

A Gondosóra programban megvalósuló szolgáltatás és a jelzőeszköz INGYENES, Magyarország minden településén hozzáférhető a hét minden napján és órájában.

A Gondosóra program lehetővé teszi a 65 év feletti, saját otthonában élő, magyar állampolgárok biztonságát és szeretteinkről való gondoskodást a közvetlen környezet – szükség esetén a formális szociális ellátórendszer – bevonásával, hozzájárulva a készenléti szervek tehermentesítéséhez is.

A szolgáltatással segítjük a generációk közötti szakadékok áthidalását, a törődésen keresztül a mélyebb emberi kapcsolatok kialakítását.

Az elmúlt évszázadokban a családok életében magától értetődő volt a fizikai közelség, a több generáció együttélése. A közös, nagyobb háztartások egyfajta biztonságot nyújtottak, hiszen a családtagok egyszerűen és gyorsan tudtak gondoskodni egymásról. Az idők során ez megváltozott, szétszóródtak a családok, ezáltal nehezebbé vált a távol élő idős hozzátartozókról, ismerősökről való gondoskodás. Az ő támogatásuk fontos és felelősségteljes feladat, amelyet hozzá kell igazítani a megváltozott körülményekhez és a technológia fejlődéséhez.

A Gondosórával a magyar kormány olyan digitális megoldást nyújt a családoknak, közösségeknek, amelynek segítségével a gondoskodás, törődés úgy is megvalósulhat, ha a családtagok, ismerősök fizikálisan épp távol vannak egymástól.

A program kizárólag magyar nyelven vehető igénybe, a regisztráció, a szolgáltatás és a diszpécserek segítségnyújtása is magyar nyelven történik.

REGISZTRÁCIÓ!

További információ: gondosora.hu

 

Reklám: Tünde Esküvői Ruhaszalon az Univerzum Üzeltházban - Kattintson a képre!

tunde eskuvoi ruhak

 

336x280