Mindenszentekre…

Mindenszentek Ünnepén, valamennyien halottainkra, azokra az EGYKOR ÉLŐKRE emlékezünk, akik oly sokat jelentettek számunkra, akik életünk részei voltak, akiket tiszteltünk és szerettünk, s akiknek az emlékét őrizzük szívünkben, lelkünkben…

„Halottak Napja”, így is emlegetik november 01.-ét, pedig ezt a napot, mi élők tartjuk számon ünnepként, ez igazából, leginkább számunkra fontos. Igazi „népvándorlás” indul ilyenkor meg a temetők irányába, a virágosok számára, anyagilag az egyik legbiztosabban jövedelmező ez az ünnep, s egyre többen vannak olyanok, akiket leginkább megélhetési okokból, a sorsuk a szülőföldtől messze vetett, de legalább ezen az egyetlen napon.

Egyszer egy esztendőben még Ők is hazajönnek, hazahúzza Őket a szívük, hiszen az élőkkel, a mai világban, már olyan sok formában lehet tartani a kapcsolatot, de halottainkkal, ezt nem tudjuk megtenni, előttük csak úgy tudjuk tiszteletünket leróni.

Ha kimegyünk a temetőbe a végső nyughelyükhöz, leteszünk egy kis csokrot, vagy akár egyetlen szál virágot a sírjukhoz, fejet hajtunk, és hagyjuk, hogy gondolataink, pók módjára hálót fonjanak, a fejünkben cikázó emlékképek, s a szeretett elhunytunk emlékei köré, s lelkünk, az élők lelke, egy rövid időre így megnyugvást talál, lelkiismeretünk lenyugszik, s úgy érezzük, hogy valami elengedhetetlenül fontos kötelezettségünket teljesítettük.

Azzal szemben, akit elveszítettünk, örökké hiányérzetünk van, a ki nem mondott szavak, a ki nem fejtett gondolatok okozta marcangoló lelkiismeret furdalás miatt, amiatt, mert minden túlélő, azzal az érzéssel küzd, hogy sokkal többször kellett volna talán kimutatni azt, hogy milyen nagyon szerettük, milyen nagyon tiszteltük azt, aki elhagyott minket, aki már soha többé nem hallhatja ezt személyesen tőlünk.

S egészen biztos vagyok abban, hogy amikor a halottaink iránti tiszteletünket, a magunk módján, tárgyias, vagy gondolati formában kifejezzük, olyankor egy kicsit minden ember, saját magára is gondol, arra, hogy ha egyszer, majd mi magunk sem fogunk már létezni biológiai mivoltunkban, hiszen előbb-utóbb ez valamennyiünk esetében be fog következni, akkor majd mi is megkaphassuk ezt a tiszteletet, ezt a szeretetet, a bennünket túlélőktől.

Hiába lesz akkor már csak foszló maradvány testünkből a földben, vagy egy marék hamu egy kehelyben, az egész befutott életpályánk, mi magunk, szeretteink gondolataiban, lelkében, tovább élünk, s mindaz, amit a földi pályafutásunk során az asztalra letettünk, nem az anyagi javakban mérve fogja leginkább az emlékezetünket gazdagítani, hanem mindenekelőtt abban, hogy családtagjaink, hozzátartozóink, barátaink, ismerőseink lelkében, gondolataiban, mit hagytunk meg magunkról, „lelki leporellóként”.

Az fogja igazából bizonyítani azt, hogy milyen EMBEREK is voltunk……….

Az utóbbi időben, mivel temetéseken is szoktam beszédet mondani, azaz halottakat búcsúztatok a végtisztességet tevők előtt, egyre nyomatékosabban megfogalmazódik bennem, hogy azt próbáljam meg közvetíteni - a magam módján - az élők számára, hogy addig próbáljuk meg mindazt amit érzünk átadni, az általunk SZERETETT és TISZTELT hozzátartozóink, barátaink, ismerőseink számára, ameddig közöttünk vannak, amíg együtt éljük meg biológiailag is az életet, mert igazából, csakis így nézhetünk nyugodt szívvel elébe annak, hogy ha november 01.-én kimegyünk a temetőbe, akkor emelt fővel, s tiszta lelkiismerettel állhatunk oda azok síremlékei elé, akik iránt, a tiszteletünket, kegyeletünket, évről-évre, ameddig élünk, le kívánjuk majd róni………

Hiszem és remélem, hogy a Drága Emlékezetű Édesapám, a Drága Jó Botpaládi Nagyszüleim, az általam Nagyon Tisztelt Apósom, Anyósom, Keresztszüleim, Unokatestvérem, Nagynéném, Nagybátyám, s a már elhunyt legjobb Barátom Lakatos Berci, s a többi Kedves Barátom, Hozzátartozóm, Osztálytársaim, Szomszédaim, Ismerősöm, Király Béci, Fábián Gabi, Farkas Tamás, Magyar Miklós Bácsi, Balogh Jani Bácsi, s a felsorolást még nagyon hosszan lehetne sajnos már folytatnom így 55 évesen, szóval valamennyi olyan ember sírja előtt, akik egykor, és a mai napig is sokat jelentettek, illetve jelentenek még mindig számomra, úgy állhatok meg, hogy nyugodt szívvel gondolhatok emlékükre, s egyben arra, hogy még éltükben, ki tudtam azt mutatni, hogy milyen sokat jelentettek számomra, hogy mennyire fontosak voltak nekem, s hogy mennyire szerettem Őket…………………

.Mindenszentek Ünnepén, Mindenkinek azt kívánom, hogy ez az érzés tölthesse be a Lelkét ! Nyugodjanak Békében Halottaink, s Legyen Békés, az Élők Élete !

Papp Attila /Papsi/