Nótásszívű Horpácsik bácsi élete

A Horpácsik'-család tagjai nemzedékeken keresztül gulyások, kondások, juhászok voltak az urak világában. A mostani unokát Horpácsik Jánosnak hívják, aki ötven éves és: Nagydoboson lakik.

Horpácsik János bácsi a "Laval" nevű díjnyertes apaállattal!

A nagyapám valami Újhelyi nevezetű »méltóságosnál« volt huzamosabb ideig kondásszámadó. Megvolt egy kis kenyere, néha szalonna is hozzá. Hébe-hóba egy porció pálinkája. Ennyi volt az övé. Nem sok ez, bizony. Nagyon kevés morzsa az élet asztalától. De a felelősség annál nagyobb. Hiszen egy darab jószág el nem veszhetett, meg nem dögölhetett, mert az ilyen »szerencsétlenség«, az öreg bérének a rovására ment.

Egy-egy aszályos esztendőben, amikor felsült a legelő és a jószágok éhen, szomjan szédelegtek a tikkasztó hőségben, a kondások, pásztorok, gulyások keserveiből bús nóta szakadt fel. Én is csak dalolni tudom azt, — mondja Horpácsik bácsi — Dalban tanultam meg én is. Így van ez, hogy:

Hangja úgy reszket, hajladozik, mint valamikor a nagyapjáé. Ha volt eső, jó volt. ha nem volt, rosszabb lett. És persze hogy rossz volt az az élet mindenképpen az öreg Horpácsik nagyapának. Hiába élte le 86 éves életét Újhelyi »méltóságosnál«. Halála után csak kopott szűrje, kolompja, meg az ostora maradt a földön felül.
— Eldalolom én, mit hagyatékozott nagyapám, — mondja az ötvenéves unoka. — Nótában tudok én csak beszélni. Dalolja:

Meghalt szegény nagyapánk.
Beh sok vagyont hagyott ránk, —
hagyott ránk,
Hat ökörnek kötelét, kilenc vasvilla nyelét.
Hagyta szegény árva fejünkre.

így hát semmi sem maradt az öreg Horpácsik után. Csak kötelek, amik akasztásra, meg villanyelek, amik ütésre valók. Ezeket hagyta családjára, unokáira.
Horpácsik János édesapjának is a nagyapa sorsa jutott. Azzal a különbséggel, hogy nem kondás, hanem gulyás volt. »A sok jövés-menés után valami Münnieh vagy Minnich nevű tanyáján telepedtek meg apámék. ö is ezt dalolgatta öregsége felé igen sokszor. Úgy magánosan. Alig tudtam ellesni tőle. így szól ez:

A másik verse meg így szól:

A nóta végeztével elhallgat Horpácsik bácsi. Eltűnődve néz maga elé. Mintha azon gondolkozna: hiába kapta meg apja az egyik helyen az »elbocsátó levelet«, másik urasághoz kellett szegődnie.
Amikor apám meghalt.  -— mondja Horpácsik bácsi, — ezt dalolgattam utána sokáig:

Mi is lehetett más egyéb vége az apja sok szolgálatának? Nem hoztak mákszemnyi megkönnyebbülést a sok csendességbe kiáltott szomorú nóták, bánatos rímű dalok. Fejfájára nem került koszorú, sem virágcsokor a sírjára. Az árvák csak a »szépen szóló kismadárkát« kérték, hogy szálljon apjuk fejfájára.

— Anyám is szegény, beh csendes természetű, jó asszony volt, — bontogatja a múlt fátyolát Horpácsik István. — Nagyon tudta apánkat és bennünket, gyermekeit szeretni. Még abban az évben meghalt, amelyikben édesapám. Hamar utána ment. ..

Az árván maradt gyermekek, ahányan voltak, annyifelé szóródtak szét az urak világában. Kettő a távoli Dunántúlra került. A többiek a Tisza innenső tájain kezdték keresni életük számára fészkeiket..

Horpácsik István tizenöt éves volt. amikor az egyik beregmegvei nagybérlő uradalmába került kondásbojtárnak. Ha ennek a rideg, örökké vándorló, a külvilágtól elzárt életnek minden rezdülését nótába öntöttek, rímekbe faragtak, akkor ennek a bojtársorsnak is meg kellett lenni a maga nótájának. »Meg is van ez.« És már mondja is. illetve dalolja Horpácsik bácsi. Mert ő csak így tud »beszélni«:

így volt. ez, — mondja a nóta befejezése után. És mosolyog. Mintha azon a szón mosolyogna, ahogy kimondta: volt. .»Mert,ha arról van szó. hogy mi volt például az én igazi fizetésein bojtár koromban. gyermekeim most csak nevetnek ezen. El sem hiszik. Pedig így volt: egy öltöny téli- nyári ruha, gatya, ing. egy pár csizma, nyáron meg bocskor. Ennyi volt egy évre. Jobban mondva, kellett volna lenni, de maradt ebbül el éppen elégszer. Pénzt egy fityinget se kaptam.
Amikor Horpácsik bácsi megnősült, pár év múlva itt telepedtek meg véglegesen Nagydobos község akkori mindenható földesurának, »báró« Perényi : »méltóságos« birtokán. Kondásszámadónak állt be.— Ebben az időben ez lett a nótám;

És mindjárt rávágtam, hogy:

Horpácsik bácsinak '44 ősze óta hat hold földje van! A hosszú, esztendőkön át tartó szolgaság után nagyon-nagyon megörült a hat hold földnek. Új emberségének. — Kezdetben nehéz volt a földdel való bánás, hiszen azelőtt csak kondásostor, meg kampósbot volt a kezében, — de belejött, Megtanulta ezt is.

De ez még nem minden a község apaállat-gondozója is. Itt meg régi tudományát hasznosítja. Hatszáz  forintot kap ezért kereken. Takaros összeg. Minden hónap elsején markába olvassák a tanácsházán.

Nyolc gyermeke közül öt már kirepült a családi fészekből. »Három lányom férjhez ment. Mind jól megvannak, — mondja büszke hangon.-—Erzsébet lányom igazságügyi alkalmazott, a férje is jó állásban van. Pista fiam rendőr.Pesten. Jolánka lányom ipari tanuló. A három legkisebb van már csak itthon.«
Így rendeződött hát el sok nemzedék után Horpácsik István élete. Így van ez jól.

— Azzal kezdeném inkább, hogy vasárnap lesz a nagy nap. Szavazni fogunk... olvastam az újságból Rákosi elvtárs beszédét. Én is szerettem volna akkor ott lenni Pesten, mert lett volna hozzá néhány szavam.

Szemében csillogva játszik az ablaküvegén beáradó májusi napsugár. — Annak a sokszáz. meg ezer juhásznak, gulyásnak, kondásnak a nevében elmondtam volna Neki, hogy 'mennyire megváltozott a mi éledünk is a felszabadulás óta.

— Hogy mi lesz vasárnap? Vasárnap előbb leszavazok, azután jól kitáncolom' magam, az egész község előtt.. Hiszen a jó nótás ember, jó táncos is.. Tudok én olyan régi táncokat, hogy nemcsak a fiatalok, de az idősebbek is bámulhatnak,ha én abba belekezdek.

De a nótáin az új lesz, amit a kislányomtól tanultam, hogy:

Asztalos Bálint/Néplap 1953-05-16 / 113. szám

forrás:library.hungaricana.hu

A szerkesztő megjegyzése: 68 éve az újságíró többször is elírta Horpácsik János nevét, természetesen nem István.