Retro emlékeim Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - 1. rész, Csaholc

A „retro” latin szó jelentése: múltat idéző. Én akkor születtem az akkor még Szabolcs-Szatmár megyében, amikor Sztálin meghalt. Ez nem teljesen igaz, mert Sztálin 1953. március 5-én halt meg, én pedig novemberben születtem, de születésemtől kezdve szép élményekkel teli gyermekkoromat a megyében töltöttem.

1. Csaholc

Itt születtem, 1953. november 20-án, ebben a fehérgyarmati járásban lévő Szatmár megyei kis faluban, nem messze a magyar-román-ukrán hármas határtól. A bátyám akkor már egyéves körüli lehetett, ő 1952. szeptember 15-én született a mátészalkai kórházban. Én korábban érkeztem, mint várták, ezért a bába asszony későn érkezett, a szülésnél édesapám „segédkezett”. Mikor a bába asszony megérkezett, megállapította, hogy édesapám mindent szakszerűen csinált, miután engem is megvizsgált csak annyit mondott, hogy akkora mint egy cső kukorica, [ott akkor úgy mondták, mint egy csű tengeri] de egészéges.

Csaholc Szabolcs-Szatmár-Bereg megye keleti felén, a szatmári Erdőháton fekszik. A falu határában folyik a Túr folyó. Romantikus stílusú református temploma, 1828-1867 között épült. 1874. augusztus 19-én majdnem teljesen leégett a toronnyal, a lelkészlakkal, a tanítói lakással, 32 házzal, valamint a szárazmalommal együtt.

Édesapám a könyvelő iskola elvégzése után lett könyvelő Csaholcon, ahol szolgálati lakást is kapott, mint családos ember, ugyanis a könyvelő iskolán ismerkedett meg édesanyámmal, akkoriban házasodtak össze és rá egy évre született a bátyám.

A kétlakásos szolgálati épület egyik lakásában az igazgató lakott, akit mi a bátyámmal Endrével úgy neveztünk, hogy „igadó bácsi”. A Csaholcon töltött két évből nem maradtak fenn emlékeim, csak a szüleim meséiből emlékszem néhány történetre.

Például, amikor édesapám megjött a munkából, mi mindig a zsebében turkáltunk „madárlátta” (maradék kenyérdarabok) után. Szüleim igen csak restelkedtek, amikor „igadó bácsi” átjött hozzánk, neki is turkáltunk a zsebében, ami neki nagyon tetszett, így amikor lehetősége volt rá, cukorkát is dugott a zsebébe, ami minket a bátyámmal még inkább a turkálásra ösztönzött. Az igazgató ugyanis ekkoriban még agglegény volt. Később megházasodott, de akkor mi már nem laktunk Csaholcon.

A szüleim mesélték, hogy a szolgálati lakással szemben lakó Péter bácsi már idős ember volt, nagyot is hallott, de gyakran átjött hozzánk, rádiót hallgatni. Egy szilveszterkor (1954-ben), a karácsonyra kapott kis fából készült, lovacska által vontatott szekérrel játszottunk, Péter bácsi pedig a rádiót hallgatta, míg szüleink elmentek a művelődési házba szilveszterezni.

Mivel nagyot hallott, fülét a rádió hangszórójához tapasztva hallgatta a műsort. Néha hátranézett és megnyugodott, hogy a gyerekek szépen játszanak. Édesanyám csak reggel vette észre, hogy a fenyőfa alatt kis hamukupacok sorakoznak. Az asztalterítőt az udvaron kirázta és kinyitotta a ruhásszekrény ajtaját, hogy tiszta terítőt vegyen elő, ami nem volt lehetséges, mert ameddig mi elértünk, minden tiszta ruhán, terítőn ott sorakoztak a kis hamu kupacok.

(Folytatása következik)