Bejelentkezés
Frissítve: 2024 May 7, 10:14

Veszett kóbor kutyát lőttek ki Magosligetnél

Jelöletlen kóbor kutyát lőttek ki egy vadásztársaság szakemberei Magosliget község közigazgatási területén november 1-jén. Az ukrán határtól mintegy fél kilométerre elejtett állatnál a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal laboratóriuma veszettséggel fertőzöttséget igazolt - írja honlapján a Nébih.

veszettillusztráció!

A veszett kutyát azon a területen lőtték ki, ahol idén szeptemberben egy veszett róka miatt számos járványügyi intézkedés, többek között fokozott felügyelet elrendelését kezdeményezte a Nébih. Így kerülhetett sor a beteg állat kilövésére, hatékonyan csökkentve ezzel a közegészségügyi kockázatot.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében az érintett vadgazdálkodási egységek területén a már korábban elrendelt járványügyi intézkedések, többek között az ebzárlat és a fokozott járványügyi felügyelet továbbra is érvényben vannak és mindaddig életben maradnak, amíg a járványügyi helyzet azt szükségessé teszi. Ezenkívül a rókaállomány őszi veszettség elleni vakcinázása az ukrán határtérségnek a szeptemberi és a jelenlegi veszettség esettel is érintett területén gócvakcinázással is kiegészült.

A veszettség az egyik legrégebben ismert és legveszélyesebb fertőző betegség, melyet a veszett állat – harapása útján – akár az embernek is átadhat, tehát a védekezés a humán megbetegedések megelőzését is szolgálja.

Magyarországon (2017 óta először) idén szeptemberben azonosított veszett állatot a Nébih laboratóriuma. A betegség behurcolása feltehetően természetes úton, a vadállomány Ukrajna felőli mozgása révén következett be, ahol a háború folytán a rókaállomány körében végzett orális immunizálási program is elmaradt - olvasható a közleményben.

Ha valaki rendellenesen viselkedő, emberre támadó vagy idegrendszeri tüneteket mutató vadállatot lát, haladéktalanul jelentse az illetékes állategészségügyi hatóságnál, az elhullott rókákat pedig a Nébih ZöldSzámán (06/80/263-244)!
A betegség tüneteiről, terjedésének módjáról és megelőzéséről további információk olvashatók a Nébih tematikus honlapját, a www.veszettsegmentesites.hu oldalon.

Reklám: Tünde Esküvői Ruhaszalon az Univerzum Üzeltházban - Kattintson a képre!

tunde eskuvoi ruhak

 

336x280