MK NemzKonz ADS 1200x150px 1122

Bejelentkezés
Frissítve: 2024 Dec 3, 16:51

Szegeden, a Herba Medica versenyen a kisvárdai besisek

  • Közzétéve Helyi hírek

Április 21-én rendezték meg Szegeden a Herba Medica elnevezésű, középiskolásoknak meghirdetett biológia és kémia tanulmányi verseny országos döntőjét, melyet a Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Kar Farmakognózia Intézete hirdetett meg.

Herba Medica

A verseny lehetőséget teremett a multidiszciplináris szemléletű, komplex természettudományos ismeretek alkalmazására. Célja a gyógynövények, a növénykémia, az orvos- és gyógyszerésztudomány népszerűsítése mellett a versenyzők természettudományos kompetenciáinak és készségeinek, valamint egészségtudatos szemléletének fejlesztése, továbbá a felelős és tudatos fogyasztói hozzáállás alakítása volt. Az orvos- és gyógyszerésztudományokat érintő komplex feladatok révén a verseny célja volt bemutatni a tudományok egymásra épülését, a tudományos kutatást és a gyógyszerészi hivatást.

A versenyre nevezett 240 diák közül a két írásbeli forduló után 15-en jutottak be az országos döntőbe, ahol a Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium négy tanulója (valamennyien 10. e-sek) mérettette meg magát kiváló eredményt elérve.

A döntőben kétféle feladattípusban kellett helyt állniuk. Az előzetesen megadott három téma közül egyet kellett egy 15 perces előadás keretében bemutatni. A laboratóriumi feladat során az előre kiadott 12 drog közül kellett hármat felismerni, kémiai és biológiai vizsgálatokkal azonosítani, jellemezni, és megadni gyógyászati felhasználási lehetőségüket. Bár középiskolásoknak hirdették meg a versenyt, a döntőre készülve a diákoknak az eredményes szerepléshez nemcsak a biológia és kémia emelt szintű érettségi követelményekkel, hanem az egyetemi szintű gyógyszerészeti és farmakognóziai ismeretekkel is tisztában kellett lenniük.

Szászi József  1. helyen végzett és a könyvjutalom mellett egy 150 ezer Ft-os vásárlási utalványt is kapott. „Az édes hetes” című előadásában a cukoralkoholokat mutatta be, melyet cukrokkal és cukoralkoholokkal elvégzett kísérletekkel és kérdőíves felméréssel gazdagított.

Szabó Boglárka 2. lett, s a könyvjutalom mellett egy 60 ezer Ft-os vásárlási utalványt is kapott. A „Teljes fényerőn – a fényérzékenyítő hatás égető kérdései” című előadását kérdőíves felméréssel, kutatómunkával és saját készítésű rajzával színesítette.

Révész Panna 5. helyezettként a könyvjutalom mellett egy 5 ezer Ft-os vásárlási utalványt is kapott. A „behálózva – az anyarozs kapcsolati hálója egy (leendő) gyógyszerész szemével” című előadásában formabontó módon dolgozta fel az anyarozs alkaloidjait és mutatta be kultúrtörténeti hatásukat és jelentőségüket, melyhez szociogramot is készített.

Tankó Dorina a 10. helyezett lett, s a könyvjutalom mellett egy 5 ezer Ft-os vásárlási utalványt kapott. „A mosolygyilkos” című előadásában a mák alkaloidjait és gyógyászati felhasználásukat mutatta be, melyhez kérdőíves felmérést is készített.

Az előadások után a diákokat az intézet tanárai kérdezték a választott témával kapcsolatban. A szakmai zsűri elmondása alapján az élvezetes és színvonalas előadásokban sokszor egyetemi szintű ismeretekről tettek tanúbizonyságot a tanulók.  A reál tagozatos diákok felkészítő tanára Tóth Szilvia volt.

A komplex szemléletű, biológia és kémia tanulmányi verseny írásbeli fordulóinak, valamint a döntő szóbeli és gyakorlati feladatainak sikeres megoldásához a diákok természettudományos kompetenciája mellett matematikai, digitális, anyanyelvi és idegen nyelvi készségekre is szükség volt.

Tóth Szilvia, felkészítő tanár

 További információ!

CSBM BBVCSOK statik ADS piros 700x700 1128

MK NemzKonz ADS 700x700px 1122

donerfkert