Eltéved a fővárosban a menekült kárpátaljai kislány
- Írta: police.hu
- Közzétéve Kék hírek
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közrendvédelmi Főosztályának Nyugati pályaudvaron szolgálatot teljesítő rendőreihez kísértek oda egy rémült kislányt 2023. január 3-án 19 óra 45 perckor.
A síró gyereknek a Nyugati Pályaudvari Alosztályon a rendőrök enni és inni adtak, játékkal, rajzolással nyugtatták meg, ezután tudtak vele beszélni.
Mint kiderült, a nyolcéves kislány édesanyja és testvérei felszálltak a villamosra, ő azonban a megállóban maradt. Azt is elmondta, hogy Ukrajnából, Kárpátaljáról érkeztek, ezért a rendőrök nemcsak a többi egységet értesítették a Tevékenység-irányítási Központon keresztül, hanem többek között a menekülteket fogadó BOK csarnokkal is felvették a kapcsolatot, de a hozzátartozókat nem találták.
Az anyuka végül 21 óra 30 perckor jelentkezett eltűnt gyermekéért, így a kaland happy enddel zárult.
Budapesti Rendőr-főkapitányság