Bejelentkezés
Frissítve: 2024 May 5, 6:53

Betiltanák Magyarországon a 18 év alatti fiataloknak az energiaitalok fogyasztását

Az energiaitalok vásárlásának és fogyasztásának 18 éves kor alatti betiltását javasolja Hollik István és Nacsa Lőrinc, a kormánypárti frakciószövetség két képviselője; ezt a politikusok közös keddi videónyilatkozatukban jelentették be.

energiaital

"Mind a ketten háromgyermekes édesapák vagyunk, így a gyermekvédelem nálunk a politikai feladaton túl szülői kötelességet is jelent" - fogalmazott Hollik István (KDNP). Hozzátette: jól látják a gyermekekre leselkedő veszélyeket, amelyek egyike az energiaitalok akár mindennapos fogyasztása.

Megemlítette: az elmúlt négy esztendőben a mentőszolgálat évente átlagosan száz esetben látott el 18 év alatti gyereket energiaital fogyasztása miatt. Ez teljesen világossá teszi, hogy a termékek fogyasztása ebben a korosztályban egészségügyi kockázatot jelent - mondta.

Frakciótársa, Nacsa Lőrinc arra emlékeztetett: egy éve Hatvanban szívleállás miatt halt meg az iskolában egy 14 éves fiú, aki az eset előtt is energiaitalokat ivott. A tanárok pedig arról számolnak be: gyakori, hogy "a gyerekek 10-11 óra környékén elalszanak az órán", mert akkor múlik el az iskolakezdés előtt elfogyasztott energiaitalok hatása.

"Egyértelmű tehát, hogy ebben az ügyben lépnünk kell" - jelentette ki Nacsa Lőrinc, az alkoholtermékekhez hasonló besorolás mellett érvelve.

-MTI-

 

Reklám: Tünde Esküvői Ruhaszalon az Univerzum Üzeltházban - Kattintson a képre!

tunde eskuvoi ruhak

 

336x280