Szabolcsi polgárőrök is óvják a balatoni nyaralók nyugalmát
- Írta: Háromhatár
- Közzétéve Helyi hírek
Szabolcsi polgárőrök részvételével Polgárőr Pont nyílt Gyenesdiáson. Az ünnepélyes megnyitón a település polgármestere, Gál Lajos örömét fejezte ki, hogy két év után ismét polgárőrök teljesítenek szolgálatot a gyenesdiási strandon.
A rendezvényen megjelent dr Vereckei Csaba r.dandártábornok, Zala megye rendőr főkapitánya, dr Andor László r.alezredes, Keszthely város rendőr kapitánya, Horváth Róbert, a Zala Megyei Polgárőr Szövetség elnöke, Urbán Zoltán, a Zala Megyei Polgárőr szövetség Keszthelyi Régiójának járási koordinátora.
Szabó Sándor a Gyenesdiási Polgárőr és Vízi Egyesület elnöke és Horváth Kornél a szervezet titkára köszöntötte a megjelenteket. Elmondták, hogy egy régi hagyományt elevenítenek fel azzal, hogy vendég polgárőröket hívtak a településre, hogy 2022. augusztus 21-ig heti turnusokba váltva egymást teljesítenek szolgálatot a strandokon és természetesen a munka mellett élvezhetik a Balaton adta lehetőségeket, kikapcsolódhatnak, pihenhetnek. Az első héten szabolcsi polgárőrök járőröznek majd, több helyszínen is.
A Polgárőr Ponton szolgálatot teljesítők segítséget nyújtanak a turistáknak, strandolóknak. Informálják őket a bűnmegelőzési módszerekről, figyelmeztetnek arra, hogy mire figyeljenek a Balaton parton.
A megjelent rendőri vezetők, és a polgárőrség zalai elnöke kijelentette, hogy együttműködnek a jövőben is a hatékony bűnmegelőzés érdekében, megerősített szolgálatokkal biztosítják a nyári szezonban minden kikapcsolódni vágyó ember biztonságát, nyugalmát.
Tóth András.