Jüttner Csaba (1958-2022) - Kisváros nagy hatású közéleti személyisége ment el
- Írta: Iványi Tamás
- Közzétéve Helyi hírek
Jüttner Csaba azok közé a tevékeny lokálpatrióták közé tartozott, akiket nem hagy nyugodni, ha leírják, fejlődésre képtelennek ítélik szűkebb pátriájukat.
A rendszerváltáskor aktívan bekapcsolódott a politikába, 1990-ben – mint az IPOSZ helyi elnöke – a Vállalkozók Pártja, majd 1994-től a Szabad Demokraták Szövetsége színeiben. Több szinten is volt alkalma a közügyekért tenni: 1994-től volt tagja Vásárosnamény Város Önkormányzatának képviselőként, illetve három cikluson át – 1998-tól 2010-ig – polgármesterként.
Volt a Megyei Önkormányzat tanácsnoka, és 2004-2006 között Országgyűlési képviselő is. Komoly, máig ható programok, fejlesztések elindítása fűződik a nevéhez, és bőven kijutott neki a válsághelyzetekből is: polgármestersége alatt több évben is komoly árvízi védekezést kellett kistérségi szinten irányítania.
Nemigen érdekelték ideológiai viták és politikai játszmák, konkrét ügyekért harcolt fáradhatatlanul. Szakmaiságát, a beregi térség és Vásárosnamény fejlődéséért való fáradozásának öszinteségét és eredményességét ellenfelei sem igen vitatták.
Amilyen nehéz volt őt vitában meggyőzni, ugyanolyan makacsul, eltéríthetetlenül tudott a kitűzött célokért küzdeni. Nem mindig volt könnyű ember. Más szóval: volt súlya a szavának, a személyiségének. Soha nem az általa éppen viselt hivatali rang okán akart elismerést kivívni: felkészültsége, határozott elképzelése adott súlyt a véleményének.
Felesége, két gyermeke, három unokája mellett megszámlálhatatlan barátja, tisztelője próbálja elfogadni az elfogadhatatlant: nélküle folytatódik az élet, de ittlétének hatása nem múlik el nyomtalanul.
Iványi Tamás