Bejelentkezés
Frissítve: 2024 May 6, 7:35

Nem bírta kizökkenteni Papp Attilát (Papsit) a lelkes szurkoló

  • Közzétéve Sport hírek

Idén tél végén kezdtük meg Papp Attila (Papsival) élőben sugározni a Szabolcs-Szatmár Bereg megyei foci érdekes rangadóit az interneten, először a Három Határ Hírein, majd a Tarpa otthoni mérkőzéseit Tarpa Sportja facebook oldalon. 

papsi

Ez egy hiánypótlás volt,  ebben az időben a meccseket nem lehetett látogatni, a mérkőzések zárt kapusak voltak.

Az ötlet Sipos László, a Tarpa technikai vezetőjétől származott, és olyan sikeres lett, hogy a Diósgyőr elleni kupameccset a DVTK facebook oldala tőlünk vette át.

Május elején döntöttük el, hogy legyen helyén a "gyermek", van Szabolcsban egy olyan oldal, amely kifejezetten a helyi focival foglalkozik a megye 3-tól az NB 3-ig, ezért úgy döntöttünk hogy az élő adásokat a Három Határ Híreiről áttesszük a Szabolcs Foci Infóra. Bevezettünk olyan újításokat is, mint például a meccs végi interjúk a mérkőzésen kiemelkedő teljesítményt nyújtó játékosokkal.

Szombaton a Nagyecsed-Újfehértó mérkőzés (2-1, félidő 1-0) végén Papsi a két gólos Somlyai Gábort kérdezte, de ez az interjú sajnos nem ettől lett híres. Az interjú közben megjelent a háttérben egy szurkoló, aki mindenképpen tudatni akarta a világháló nézőivel, hogy a vereséget szenvedett vendégcsapat szerinte hová mehet el. 

A Trollfoci facebook oldala rögtön kiszúrta a gikszert, és népszerűvé tette az élő adás utolsó pár percét. A hozzászólók szerint Papsinak higgadtsága és problémamegoldó képessége miatt helye lenne az EB közvetítő stábjában az M4 Sporton!

Így utólag visszanézve a felvételt viccesnek tűnhet a dolog, de nekem abban a pillanatban a kamera mögött  egy dolog járt a fejem, tönkre van téve az élő adás. Hiába néztem oldalra a rendezőkre, ők megpróbálták kihívni a lelkes szurkolót a kamera látószögéből, de nem jártak eredménnyel.

S hogy élte meg Papsi? - "Nem tudtam mi fog történni, ebből a helyzetből bármi kialakulhatott volna. Nem tudhattam agresszió vagy öröm táplálja a szurkoló viselkedését. De hát ment az élő adás, be kellett fejezni, el kellett búcsúzni azoktól a nézőktől akik velünk végig szurkolták a mérkőzést, így úgy döntöttem végigviszem."

Utólag kiderült, a világ egyik legbékésebb, legbarátságosabb, legszerethetőbb emberéről van szó a szurkoló személyében, aki ráadásul az életét a megyei sport támogatására tette fel. Reméljük a későbbiekben erről az oldaláról is bemutathatjuk!

Egyébként tudomásom szerint Papsi még nem kapott felkérést EB meccsek közvetítésére, de hát ami késik, nem múlik!

Sajnos a Trollfoci letiltotta a beágyazás lehetőségét, a videó itt nézhető meg: https://www.facebook.com/troll0foci/videos/286308356500786

De ha valaki kíváncsi az egész mérkőzésre, az utolsó 3 percében az ominózus esettel itt nézheti meg:

 

Reklám: Tünde Esküvői Ruhaszalon az Univerzum Üzeltházban - Kattintson a képre!

tunde eskuvoi ruhak

 

336x280