Bejelentkezés
Frissítve: 2024 May 6, 7:35

Kultúra

315 éve kezdődött el a II. Rákóczi Ferenc szabadságharc, mely Bereg megyéből indult el.

315 éve kezdődött el a II. Rákóczi Ferenc szabadságharc, mely Bereg megyéből indult el. 1703 májusában a tarpai jobbágy, Esze Tamás és II. Rákóczi Ferenc fejedelem találkozott Brezán (Brezna) várában, ahol Esze Tamás átvette a vörös hadizászlót, melyek felirata: Cum Deo pro Patria et Libertate” Istennel a hazáért és a szabadságért). 

esze

  • Írta: Patak Gábor Gaba
  • Kategória: Kultúra
  • Találatok: 1414

Magyar Vidék Napja Aranyosszigeten

A megyei lap „Tettre kész a magyar vidék” címmel hívta fel a figyelmet az eseményre, majd „Semmi sem gyümölcsözőbb az összefogásnál” címmel összegezte a VIII. Magyar Világtalálkozó „Magyar vidék napja” programját.

aa8

A világ magyarságának képviselői 5. alkalommal látogattak el a halmozott hátrányos helyzetű Aranyosapátiba. A Falvak Kultúrájáért Alapítvány, a Panoráma Világklub térségi társklubjai, valamint az Aranyosapáti Polgárőr Egyesület és a Böszörményi László Alapítvány Aranyosapátiban (Aranyosszigeten) együttműködve további civilszervezetekkel ezúttal is érdekes, előremutató, hasznos és értékteremtő programot állította össze. A Vidékfejlesztési Akadémia fórumán „Hangya Szövetkezettől a kapszulában élő tehénig” több oldalról világították meg a falu, mint településforma jövőjét.

aa6

Nick Ferenc Falvak Kultúrájáért Alapítvány kuratórium elnöke, és Joó Géza a Panoráma Világklub alelnöke rendezői köszöntőjét követően Szabolcs Szatmár Bereg Megye helyzetét, fejlesztési feladatait és eredményeit, valamint az uniós tervidőszak lehetőségeit foglalta össze előadásában Seszták Oszkár Megyei Közgyűlés elnöke. A falvakban élők biztonságának harminc éves tapasztalatait ismertette Dévai Tibor Aranyosapáti Polgárőr Egyesület elnöke, aki felajánlotta a beregi településeknek a polgárőrök vizsgára való szervezett felkészítését.

aranyosapati 001

A témához kapcsolódó ausztráliai tapasztalatait ismertette Kardos Béla Sidney térségében élő magyar szervezetek elnöke, a MÁÉRT tagja, a Magyar Kultúra Lovagja. Ismertette a földrész településszerkezetének sajátosságait, ezen belül a magyar falvakhoz hasonlóak hiányát. A vidék működésében meghatározónak tekintette a tudatos, sokoldalú összefogást, a kölcsönös bizalmat és érdekegyeztetést. Átadta a „Százak Tanácsának” egyik javaslatát, amely a II. világháború előtti „Hangya Szövetkezetek” 21. századi bevezethetőségéhez kapcsolódik. Dr. Dupka György (Ungvár, Ukrajna) Magyar Művelődési Központ igazgatója, a Magyar Kultúra Lovagja szomorúan elemezte a kárpátaljai magyar közösség, benne a falvak helyzetét. A népességcsökkenés, a szerzett kisebbségi jogok állami korlátozása mellett szinte egyetlen pozitív tényként említette a magyar Kormány által támogatott – jellemzően a mezőgazdagságban dolgozó magyar nemzetiségieket támogató – Egán Ede vállalkozás-fejlesztési programot. A külföldi tapasztalatokat a skandináv kistelepülések jelenét bemutató Kovács Ferenc (Osló, Norvégia), a Magyar Kultúra Lovagja előadása zárta. Az előadó szólt az interneten szabályozható és ellenőrizhető állatgondozásról. Részletesen ismertette a kapszulában élő tehenek távirányított tejtermelését. Érdekeségként felhívta a figyelmet a földműveléssel és az állatokkal kapcsolatos norvég jogszabályokra, ezen belül a föld állami tulajdonára, átruházásának korlátaira és művelésének kötelességére.  

aranyosapati 002

A hazai jó gyakorlatokról szóló előadásokat Herczeg Péter Beregszem Egyesület elnöke nyitotta meg, aki a falvakban folyó értékőrzés és közösségépítés fontosságát hangsúlyozta. Dr. Szabó Zoltán Túrkeve nyugalmazott polgármestere, állatorvos, az Egyetemes Kultúra Lovagja, a falvak állatállományának csökkenéséről, a települések nemzetközi kapcsolatainak és együttműködésének fontosságáról szólt. A városában számos életminőség-fejlesztő beruházás – többek között fürdő, vágópont, hangyaszövetkezethez kapcsolható bolt – valósult meg. Ezek egy részének sorsa azonban a vezetőváltással megszűnt. Haklik Gábor vásárosnaményi mérnöki iroda vezetője a fiatalok helyzetéről, és a vidékfejlesztés mérnöki támogatásáról foglalta össze gondolatait.

aa7

A fórum közel 250 résztvevőjét köszöntötte a térség országgyűlési képviselője Tilki Attila is, aki különösen a határontúli magyarok érdekében sürgetett gyors és nemzetmentő változásokat.

A fórumra biztosított idő korlátozottsága miatt több hozzászóló csak írásban adhatta le hozzászólását, amelyet a Kultúra Lovagrendje évkönyve ad majd közzé.

aranyosapati 003

aranyosapati 004

aranyosapati 005

  • Írta: Nick Ferenc
  • Kategória: Kultúra
  • Találatok: 1322

Falunapok és rendezvények a környékünkön 2018.

A 2018-ban is szinte minden hétvégén találhat magának programokat az önkormányzati rendezvényeket kedvelő érdeklődő! A listánk nem teljes, hiszen több helységnek nincs még pontos dátuma valamint nem jutott még el hozzánk, ezért a cikk folyamatosan frissül. Kérjük az önkormányzatok vezetőit, ügyintézőit, küldjék el nekünk a községükben megrendezésre kerülő faluünnep adatait: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

page

  • Írta: Bodnár Zsolt
  • Kategória: Kultúra
  • Találatok: 14542

IV. Tobolyka Íjászkupa Karoson, 2018. április 28-án

Kedves barátaink a Sátorelő Íjász Klub és Honfoglalási Kori Látogató Központ VI. alkalommal rendezi meg a Tobolyka Íjászkupát 2018. április 28-án (szombaton) ahová minden barátunkat szeretettel várunk.

karos honfoglalas kori latogatokozpont 11

  • Írta: Szabó Péter
  • Kategória: Kultúra
  • Találatok: 1362

Szent György napja – április 24.

A fennmaradt írásos töredékek szerint egy előkelő kappadokiai (perzsiai) család sarját; György lovagot a római hadseregben tanúsított vitézsége elismeréséül Diokletianusz császár kegyeibe fogadta, és tekintélyes állami hivatalhoz juttatta.

HHH Szent György

  • Írta: Végh József
  • Kategória: Kultúra
  • Találatok: 1256

Szent György - napi Kihajtási Ünnep és Kézműves Vásár a Hortobágyon - 2018. április 28.

A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság, a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft., valamint Hortobágy település önkormányzata 2018. április 28-án együtt rendezi meg a „Szent György - napi Kihajtási Ünnep és Kézműves Vásár – Világörökségünk, a Puszta napja” elnevezésű egész napos rendezvényt. 

hortobagymti

  • Írta: Hortobágyi Nemzeti Park
  • Kategória: Kultúra
  • Találatok: 1422

Reklám: Tünde Esküvői Ruhaszalon az Univerzum Üzeltházban - Kattintson a képre!

tunde eskuvoi ruhak

 

336x280