Péter Juli: Az első hét az iskolában ...

Az írásom óta eltelt egy év. Azóta iskolás lett nagyobbik unokánk, Áron. Nagyon vágyott már az iskolába. Szeptember elsején  elindult a kis család. Először Annát vitték az óvodába, ahol együtt voltak, egy  vegyes csoportban egy évig.

Az óvoda előtt  a 4 éves Anna unokánk odaszólt a szülőknek:
- Aggódom Áronért! Mi lesz vele nélkülem az iskolában???
Amikor a szülők ezt elmesélték, nagyon kellett törölgetnem a szemüvegemet...
Drága Unokáink! Csak semmi félelem! Jó helyre mentek, nagyon jó Pedagógusok vigyázó szeretete vár, mindkettőtöket!
A Mami azért izgul, ahogyan illik, ilyenkor szeptember első hetében:

Mindenki volt, vagy lesz egyszer iskolás !!!

Aki már volt, sosem felejti el azt a napot, amikor először lépte át  az iskola küszöbét.
Én először ezt a lépést iskolásként:1955. szeptember 1-én tettem meg. Csütörtöki nap volt. Az évnyitó előtte való nap volt.
Akkor ismertették velünk, hogy nekem a Tanító nénim: Kóródi Piroska lesz. Másnap Édesanyám és  a Testvérem Borika vitt fel. Ő már nagy, 8. osztályos volt.

Ennek most: 60 ÉVE!

Egymás melletti osztályba kerültünk, a Falumúzeumban azóta felépült híres, gyönyörű iskola épületében. Borika délelőtt járt a nagyok termébe, Én délután a mellette lévő elsős tanterembe.
Magyarországon általában 11-12 évet töltünk el iskolában. Aki főiskolára, egyetemre jár, az még 4-5 évet tölt az iskola padban.

Nos, azért NEM mindegy, milyen az első nap, az első hét élménye a kisgyerek számára!
Nekem, rögtön tetszett! Mindig is közösségben éltem az addigi "életemet" is. A gyerekek többségét is ismertem, hiszen Édesanyám állandóan magával vitt mindenhová. Az óvoda kötöttsége nem vonzott, a délutáni alvás miatt.

Mi foghatott meg rögtön az iskolában???
Először is, maga az épület: AZ ISKOLA 
A tanteremben az iskola illata, szaga, a frissen olajozott padló! Tábla! Képek a falon! ABC-s falikép!
A  számolótábla, amelyen gesztenye adta  a számokat.
A padok, amelyben 4-5 gyerek is ülhetett.
Sajnos, arra nem emlékszem, első osztályban ki volt a padszomszédom. Csak azt tudom, hogy Én milyen voltam: rakoncátlan, sokat beszélő, izgő,mozgó gyermek.
No, de Piroska néni hamar megmutatta szigorával, hogy ez, ami itt van ISKOLA!
Innen csak úgy mehet haza egy kisgyerek, ha tanul.

Az iskolarendszer még poroszos volt, tehát csend és hátra tett kéz jellemezte a nevelést.
Hamar megszoktam az új életemet, mert tudni akartam írni, olvasni, számolni. Minél hamarabb.
Az Én időmben még  tintásüvegbe mártott tollal írtunk. Nagy-nagy figyelem, óvatosság kellett hozzá. Nekem igen sok tinta pacát sikerült mindig ejtenem. Sok-sok gyakorlás kellett ahhoz, hogy tintával szépen írjak.Volt itatóspapírunk is, mert a tinta folyt volna.

A legfontosabb azonban az volt, hogy szerettem, tiszteltem Kóródi Piroska nénit! Olyan akartam lenni, mint Ő  Kedves, okos, de szigorú TANÍTÓ NÉNI!
Már az első  napokban megdicsért,így megszerettette magát velem.Ebben, 60 év alatt sem változtam...Aki szépen beszél velem, már nyert ügye van...,azóta is.Abban dicsért, amiben nagyon jó voltam. Olvasás, fogalmazás, természetismeret.
A készségórák élményszámba mentek. Énekeltünk boldogan, gyurmáztunk, madáretetőt készítettünk, gesztenyét gyűjtöttünk.
Példamutató kapcsolat alakult ki a Tanító néni és Én köztem. Igaz, hiába igazgatta volna naponta a hajamban a szalagot, nekem sosem volt igazi! Mindig lecsúszott. Ezért az első alkalommal meggyőztem Édesanyámat, nem kell nekem hosszú haj...
Piroska néni igazi PEDAGÓGUS volt. Nem volt számára képezhetetlen gyermek. SZERETETTEL nevelt, ezért szerettük mi is!
Ha kellett dicsért, ha dorgált, megérdemeltük.
Nem volt saját gyermeke, talán ezért is szerette, ha jókedvűek, vidámak voltunk.Lestük minden szavát !A szünetet is velünk töltötte, beszélgethettünk bármiről vele.
Egy ilyen beszélgetésen súgtam meg  neki a "NAGY TITKOMAT":
- TANÍTÓNŐ SZERETNÉK LENNI!
Megsimogatta a fejemet, megigazította a szalagomat, s azt mondta:
- Gyermekem! Ez csak rajtad áll! Jó az eszed, de több szorgalom kell! Nem csak azt kell megtanulnod, ami érdekel!
S mondott még egy jó tanácsot!
- Gyere a könyvtárba, mert rövid meséket már szépen olvasol! Én segítek neked mindenben.

Beváltotta a szavát! Nemcsak addig figyelt Rám ameddig tanított. Végig, amíg a látószögében voltam. Nyolcadikos koromban, ha megbeszélése volt a tanári karnak, Rám bízta az akkori első osztályát. Gimnazista koromban helyettesítettem Őt nyáron a Községi Könyvtárban.

Nagyon kár, hogy soha nem tudtam élő szóval elmondani, hogy mennyire tiszteltem, szerettem.

A mostani iskolásoknak is eltelt az első hét. Lassan eldől, hogy ki az az elsős kisdiák, akit megfog, s nem ereszt az iskola. Akiben első héten megfogalmazódik: PEDAGÓGUS akarok lenni!!!

Ismerősöm kislánya elsős. A második napon hazajött az iskolából, s örömmel mondta az Édesanyjának:

- Anya! Képzeld! A tanító néni elkérte a szemüvegemet, és nagyon óvatosan megtörölte! Úgy, mint Te szoktad!
Bravó, Kollegina! Ez az emberi, anyai, nevelői gesztus elég volt, hogy rád figyeljen ez a kislány. Egyszerű dolog, de sohasem fogja elfelejteni.

S lehet, hogy egyszer, ír Rólad egy ilyen kis történetet...

PéterJuli

Juhász Ferenc Délnek húz a fecske, délnek

Délnek húz a fecske, délnek.
Feszítik szárnyuk a szélnek
az őszi vándormadarak.
Kövér rajokban égre kelnek,
s az őszi légben énekelnek
a lassan szálló ég alatt.
...
De fájt a szívem mindíg ősszel!
Most nem sajdítja ismerősen
szívemet ez a fájdalom!
A dér bolyhait hogyha látom
mályvalevélen, rózsafákon,
szempillákon és bajszokon.
...
Kövér rajokban égre kelnek,
s az őszi légben énekelnek
az őszi vándormadarak.
Keringenek még a magasban.
Nem a tél jön, itt tavasz van
és mindörökre az marad.