Kremniczky Károlyné: Madarak és „ jómadarak”.

Kegyetlen hideg tél volt. A természet téli ruhájába öltözött.  Nagy pelyhekben hullott a hó, a puha lágy takaró. A szállingózó hópelyheknek szinte varázserejük volt. Eltompították a világ zaját   és valamilyen oknál fogva  békességgel töltötték el a szíveket.  A millió és millió kis jégkristályok  zúzmarává változva  ezüstösen csillogtak, villogtak  a fákon, bokrokon.  Hófehér nyugalom ereszkedett a tájra.  A világra csend és békesség borult. 

A  csodás, rejtélyes, misztikus   természet ezzel az évszakával is  igyekezett megmutatni, hogy  ő  olyat tud,  amire senki más nem képes.  A  gyerekeknek óriási örömet  okozott a havazással. Tudták, hogy lesz szánkózás, sielés, hóemberépítés,  hógolyózás, hóangyalkák is lesznek, hiszen jó belefeküdni és nyomot hagyni a puha hóban. 

Bent az üveg ajtajú  kandallóban  lehetett látni, ahogyan pattogott a tűz.  Fényességet, melegséget árasztott.  Látszott, ahogyan izzik, lobog, hallatszott  ahogyan ropog, recseg benne az égő fa.  Nem mindennapi látvány volt.

A tél örömei  nem okoz mindenkinek igazi örömet.  A hajléktalanokat nagyon megviseli.

Kinn az állatvilágban a táplálék megszerzése  hóban, fagyban, hideg szélben, amikor fú, hordja a havat, hótorlaszokat épít, nagy kihívás  a vadon élő  állatok számára. A mezőkön a szarvasoknak, őzeknek, vaddisznóknak   a vadgazdaságok, vadásztársaságok részéről óriási az odafigyelés. A tagok  rendszeresen  hordják az eleséget. Szénát, lucernát, csöves, szemes  kukoricát, gabonát, búzát.  Belerakják, elhelyezik  az etetőkbe. Olyan is van, ahol  vadkamera segítségével   vizsgálják, ellenőrzik  a  látogatottságot, az állatok viselkedését, fogyasztását.  Hihetetlenül jó felvételeket küld ez a technikai eszköz, ez a fotócsapda.  

 Az itt maradt nem költöző madaraknak sem  könnyű a dolguk. Sokat barangolnak, hogy táplálékhoz jussanak.

 Juditék  utcai ablaka  előtt   óriási, magasra nőtt terebélyes fenyőfa állt. Öt kis cinege szinte naponta ideszállt. Csikorgó hideg volt.   Az ágakon álldogálltak,  csiripeltek. Nem tudni, miért szálltak éppen ide.

  Juditék  disznóvágás után voltak. Az 1980-as években, akkor még   minden évben disznótoroztak. Eszébe ötlött, hogy a zsiradékból jut a  madárkáknak is,  szalonnát fog akasztani  a fára.   Egy kb.  20x30 cm-es darabot levágott. Gondolta, ennyit  elbír az ág.  A hófehér, sótlan,  bőrös zsiradékon lyukat vágott. Műanyag szőlőkötöző raffiával átkötötte, majd a fára akasztotta.

 Másnap  a  látvány fantasztikusan érdekes volt. Az ablakból egészen közelről lehetett látni, ahogyan megérkeztek a kis díszes  tollú,  parányi kedves apróságok és a kis kemény, kúp alakú csőrükkel  kicsipkedték az apró kis életmentő falatkákat, amellyel tudták tengetni  picinyke életüket másnapig.  Pár napig  jöttek. A végén csak a szalonnabőr lógott a fán.

Judit tanítónő volt. Elhatározta, hogy ezt az élményét  megossza a kis alsós tanítványaival is. Madáretetők  voltak kirakva  az iskola udvarán, ugyanis technika órán készítették a felső tagozatosok. Az udvar végén volt egy sudár magas nyárfasor. Ott voltak elhelyezve.  Falusi gyerekek révén hoztak napraforgó, kukorica, tök,  búza  és  gabona magvakat. Azt mindig közösen rakták bele az etetőkbe.

 No de szalonna! Ilyen még nem volt. Judit vitt. Ott szúrta át, kötözte meg, hogy lássák a gyerekek, hogyan kell.  Elhelyezték ezt a zsíros táplálékot a nyárfa ágán.   Itt is megtörtént a látogatás, a csipegetés, csak a kemény fagyos bőr maradt vissza.

Érdekes, új élmény volt a gyerekeknek, olyannyira, hogy beszéltek róla otthon is. Bizonyára  a  madaraknak is úgyszintén, mivel télen inkább csak magvakat találtak.  Egy hét múlva ismét  raktak ki szalonnát. Volt sikerélmény,  örültek, hogy segíthetnek  ezeknek a kis rászorulóknak. Elhelyezték ugyanazon az ágon. Bementek a tanítási órára.  Amikor kijöttek szünetre, nézték volna, hogy volt-e esetleg azóta  látogató, de a nagy meglepetésükre az életmentő táplálék eltűnt  szalonnástól, bőröstől.

Tehát végül is volt látogató. Bizony, bizony  ez egy „jómadár” lehetett, aki elcsente és ő ette meg a  kis tollas   kiszolgáltatott  éhezők elől.

Kremniczky Károlyné