Olvasói történetek

Nagyon szép volt az a bicikli, ahogy ragyogó rubintos meggypirosra festve, -a fényes kormányán egy szépen szóló csengővel- állt a kirakatba.

A hó már harmadik napja szakadt, megállás nélkül. Cudarul süvített a pusztai buckák közt a zimankós szél, mély sóhajokkal kísérve hordta a kavargó, ólomszürke tűhegyes jégdarát.

Bogárfekete pulinak teremtette az Isten. Bár alig lett nagyobb egy termetes egérnél, mégis kitűnt a többi közül abban a szemrevaló, rackára hajazó göndör bundájában.

,,Szarom neki" mondta mindig apám ... Az apám írástudatlan analfabéta volt, amivel még dicsekedett is sokszor ha az iskoláról volt szó, mindig azt mondta, hogy ő kétszer járta az első osztályt oszt tovább nem is ment, de minek is ment vóna, van neki annyi gógyija mint aki tanúlt. Igaz, írni- olvasni nem tud, de a pásztorkodáshoz nem is kell nagy tudomány.

Vasutasnap tájékán még mindig hevesebben dobban meg a szívem. Emlékeimben csodálatos vasutasnapok foszlányai élnek. Minden örömével, néha hátrányával éltem én is a vasutasgyermekek mindennapi életét, édesapám jóvoltából, akit már 17 évesen elcsábított a sínek világa. Illetve a létszükséglet kényszere irányította oda…

Régen esett ez meg, még valamikor az ántivilágban, amikor egy setét kora tavaszi éccaka, csendes dondorászással ballagott hazafelé az Úristen a mennybéli férfipatikábul, s megállott egy minutára a bárányfelhő járón az esthajnal csillaglámpás alatt, egy elfeledett strófáért.

"Érettük élek, érettük halok,
mindenkor, mindig tanító vagyok."

Legnagyobb unokánk Áron, a Debreceni Sportcentrum U10-es korcsoportjában kézilabdázik. Szombaton  Nyíregyházán játszottak, s Mi, Nagyszülők úgy gondoltuk, hogy a helyszínen drukkolunk az unokánknak és csapatának!

Egy majdnem hatvanéves megsárgult fénykép akadt kezembe. Nem véletlen, épp a közelgő húsvét előtt. A képből ünnepi hangulat árad. Ülünk egy csipketerítős asztal mellett. A vázában tavaszi barka, a tányéron pár szelet kalács, poharakban nagyapám finom bora. Mögötte a megvetett családi ágy, és Jézus képe a falon. Abban az ágyban hallgattam lázasan mesét, és ott tanítottak meg imádkozni.

A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Doktori Iskolájának doktoranduszaként a haderő és a társadalom – máig aktuális – kapcsolatát kutattam, és az eredményeket rendre kipróbáltuk közösségeinkkel.