Édesanyám elbeszélése alapján... Élt régen a falujukban egy valaha úri családból származott elszegényedett magányos vén lány, Lidike. Annak ellenére, hogy csak egy egyszerű kis házban szegényesen ócska bútorok között élt, még az ablak karikájából is hiányzott egy üveg, kikérte magának a kisasszony megszólítást.
A medve táncoltatók, és másik vándor cigányok. Úgy nevezték őket, sőt ők maguk is, „ vándor cigányok.” Volt olyan, hogy egy család, de legtöbbször több családból álló csoportokban érkeztek.
Az égen mind ott voltak a csillagok, és a Hold vastagon szórta sugarát. A távolból egy tanyai kutya ugatása hallatszott. Talán egy rókát ugatott aki megkörnyékezte a tyúk ólat. Időnként egy bagoly huhogással, csatlakozott távoli hangjához.
A fotók illusztrációk!
1970 - 1973 közötti időszak életem legszebb, legfelhőtlenebb időszaka volt. A Nyírség fővárosában Nyíregyházán a Sóstói – erdő szomszédságában az akkor vadonatúj tanárképző főiskola egybe építve kollégiummal, ennek az építészeti csodának és környezetnek a lakója lehettem.
"Történt ugyanis, hogy a nyitrai táborban 1708. május 27-én Esze Tamás és Czelder Orbán csapatai között a pünkösdi istentisztelet után verekedés tört ki.
Az idei Zoárd napi Sokadalom program sorozat keretében 2019. Június 15.-én 20:00 kezdettel koncertet ad a Kowalsky meg a Vega zenekar.
Az én időmben még szabad volt, és nagyon vártuk a locsolkodókat. Megtiszteltetés volt ha a lányos házat minél több fiú látogatta meg, ha a lányokat asszonyokat minél többen locsolták meg.
©Kuklis István
Volt valaha, majdnem mind a mesében szokott lenni, Ó Becsén egy aprócska termetű lógós bajuszú bácsi. Néki volt egy óriás hordója, nagy csapra ütve az egyik végében.
Kegyetlen hideg tél volt. A természet téli ruhájába öltözött. Nagy pelyhekben hullott a hó, a puha lágy takaró. A szállingózó hópelyheknek szinte varázserejük volt. Eltompították a világ zaját és valamilyen oknál fogva békességgel töltötték el a szíveket. A millió és millió kis jégkristályok zúzmarává változva ezüstösen csillogtak, villogtak a fákon, bokrokon. Hófehér nyugalom ereszkedett a tájra. A világra csend és békesség borult.
40 éves a Város! Ennek a mondatnak hallatán belső bizsergést észlelek énjeimben. De miért is? Eszembe jutnak azok a polgárok, volt vagy jelenlegi település lakók, akik áldozatos munkássága is hozzásegítette szülőhelyünket városunk létéig!
Elöször is óriási köszönet jár a múltban és jelenben dolgozó vezetőknek akik nélkül ez nem valósulhatott volna meg...a Városszületés! Köszönjük szépen! De most nem róluk hanem a névtelen hősökre szeretnék idehaza csendben megemlékezni!
Rájuk, akiknek nevük nem szerepelnek könyvekben, névtáblákon, okleveleken. De léteztek, akartak és tettek hogy a mai napokban Vásárosnamény Városa ünnepelheti negyven éves születésnapját.
