Anno nekünk fiú gyerekes szülőként nem volt nehéz kitalálni milyen ajándékkal lepjük meg a csemetéinket, oda voltak a távirányítós autókért robotokért így a ruhák édességek mellé mindig kaptak autót is.
1943. január 12-én a Donnál a szovjet csapatok megindították támadásukat. A magyar II. hadseregben egy fagyott lábú, barabási családapa, az Én nagybátyám, KOVÁCS KÁROLY őrvezető.
Indulás előtt Nyíregyházán
Drága Édesapánk, néhai Simon Áron barabási lakos , 1947. január 7 -én tért haza a szovjet hadifogságból. Amikor egy ismerős Édesanyánknak üzente, hogy Édesapánk útban van hazafelé, úgy döntött, hogy a kis hízót, akkor fogja levágni, ha 5. éve nem látott férje hazaér.
A barabási iskola udvara, fotó: Kósáné Berényi Zsuzsánna tulajdona
Jó pár évvel ezelőtt szilveszter napján olyan izgalomba voltam mint anno a nászéjszakámon. Reggeltől estig sütöttem főztem mosogattam, még itt is megtöröltem az ajtó kilincsnél még ott is akadt egy kis igazításra váró, szóval úgy eltelt a nap, hogy már 10 óra is elmúlt de még volt 2 tepsire való sajtos perecem ami sütésre várt.
Az 1970-es árvíz, ami Nagyszekeresen elúsztatta az otthonunkat, Fehérgyarmaton „vetette partra” a mi kis családunkat, itt épült fel a mi „árvizes házunk” is a Kisfaludy utcában, itt folytatódott az életünk.
A történet megértéséhez feltétlenül szükséges néhány mondatot írni a családomról. Nagyapám - id. Bede Sándor - hatodmagával épített Tarpán egy hengermalmot, az 1920-as évek közepén. A malmot 1949-ben egy tollvonással államosították.
Bede Sándor feleségével az ötvenes években. Fotó: családi archívum
Pár hónap híján 8 éves voltam akkor. '56 október 23.-a délutánján különösen szép, langymeleg őszi idő volt. A rádióból értesültünk, hogy Budapesten forradalmi események zajlanak.
65 év után ugyanott... helyi gyerekek emlékeznek a forradalom hőseire
15 éve már, hogy egy kezdeményezés eredményeképpen a Barabásban élő volt osztálytársaimból álló lelkes, kedves kis csapat Simon Borika vezetésével a 8-os osztálynaplónk alapján - 1956-ban végzett 24 diák számára 50 éves osztálytalálkozót szervezett, hogy egy csodálatos emlékkel legyünk gazdagabbak életünk hátralévő részében.
Reggel fél nyolc. Egyenruha fel, műszakátadás a tableten, átnézzük az autónk felszerelését, néhány szokásos kérdés az éjszakásokhoz. Bár kár is kérdezni látszik az arcukon nem volt nyugodt nap. A mai sem lesz jobb.
Mély megrendüléssel értesültem Felhős Szabolcs Kolléga elhunytáról. 1965-ben ismertem meg. Ő fiatal pályakezdő tanár volt, én harmadikos gimnazista.
